Néhány hete egy adrenalintúltöltésektől mentes, már-már őszintének tűnő megnyilatkozásokkal teletűzdelt, elgondolkodtató írás jelent meg a Race.com oldalán. Arról szólt, hogy a csapatok felől nézve, gazdaságilag hol, hogy is áll a Formula-1.

A többek közt a Mercedes csapatot irányító Toto Wolfot, a McLarent marketingelő Zak Brownt, az éppen a sportból kivonult Williams család örökségét átvevő Jos Capitót és a 2018-ban a Force Indiát a csődtől megmentő Lawrence Strollt is bőszen hivatkozó írás egyik megdöbbentő állítása az, hogy a dobogón 500 dolláros pezsgőket bőszen szétlocsoló pilótákkal, az autóikban űrtechnológiát is használó, állandó fejlesztési lázban égő versenycsapatok a világ egyik legjövedelmezőbb sportjában mostanra érhetnek el oda, hogy minden szereplő valóban kereshessen is valamicskét ezen a bolton.

Mindezt azzal érik el, hogy a 2021-ben becslések szerint 1,38 milliárd dollár bevételt termelő versenyszériában nemcsak különféle költségtakarékossági kezdeményezéseket léptettek és léptetnek érvénybe a „fegyverkezési versenyek féken tartása érdekében”, de a csapatok közti pénzelosztást is a korábbiaknál igazságosabb rendszerűre állítják át. Ha úgy nézzük, akkor

Sosem volt kétséges, hogy a Formula-1 nem a szegény emberek sportja, de az sem, hogy a Liberty Media nem véletlenül, felelőtlenül vagy vakon fizetett 2017-ben 4,6 milliárd dollárt azért, hogy Bernie Ecclestone kézivezérelt világának új fejezeteit megírhassa. Ez a sportág amennyire igényli a reflektorfényt, legalább annyira takargatja azt is, hogy pontosan mennyi pénz is fordul meg benne. A F1-ben csak annyival könnyebb ma konkretizálni bármit is ahhoz képest, mint amikor Ecclestone nejlonszatyorba gyűrt pénzzel fizette ki a verseny után valamelyik, pontot szerzett kis csapatot, hogy a hős időkhöz képest a dollárjel előtti számok biztosan nagyobbak.

Üzleti titok lévén nem ismertek pontosan a szponzori szerződésbe írt számok, ahogyan a legtöbb pilóta fizetése, és sok minden más sem. De a csapatok költségvetése is csak közelítő becslés, ahogyan egyébként az egy-egy versenyre átlagosan számolt 100-140 millió dolláros bevétel is, és az F1 által nem közvetlenül generált évi 1 milliárd dolláros plusz bevétel is az. Csak a tőzsdén lévő Liberty Media pénzügyi transzparencia-kötelezettségei miatt tudható például az, hogy 2020-ban a cég összesen 1,15 milliárd dollárt kaszált az F1 közvetítési-, hosting-, szponzori-, illetve merchandising (és egyéb szolgáltatási) díjainak beszedésével.

Az, hogy egy-egy csapat vagy versenyző hogyan keresi meg a pontosan mennyi pénzét egy-egy adott évben ebben a sportágban, az nemcsak rendkívül összetett, de gyakran szezon közben is változó komponensekből, valamint üzleti igényekből és piaci feltételek teljesíthetőségeiből áll össze. Ez a legfőbb magyarázat arra, hogy ahány cikk, annyiféle szám szerepel a különféle rubrikákban, például, hogy mennyi Lewis Hamilton vagy Max Verstappen fizetése, és hogy mennyiért írta alá a szériával a szponzori megállapodását a Zepter. Itt jószerével minden csak becslés – még akkor is, ha az a Forbes-tól származik is. Így viszont – bármennyire is végtelenül elcsépelt és közhelyes, ám a gazdasági oldalról nézve – tényleg találó a „száguldó cirkusz” jelző használata a Forma-1-re.

Miből gazdálkodik egy F1-es csapat?

Vegyük például a csapatokat! A költségvetésük alapját a bevételi források kiaknázása jelenti; függnek a szponzoroktól – akiket gyakran azonban a pilóták hoznak (visznek el) a csapattól –, de attól is, hogy például kell-e fizetniük a motorokért és más fő egységekért vagy sem. A Mercedes, a Ferrari, az Alpine mögött álló Renault és a Red Bull mögött megbújó Honda a gyári csapatainak természetesen nem számláz, míg a nem gyári istállók (a Mercedes motort hajtó McLaren, Aston Martin és Williams – vagy a Ferrari erőforrást használó Alfa Romeo és Haas) évente akár 21-24 millió dollárt is kénytelenek ezért fizetni. Függnek a csapatok attól, hogy mennyit kell valójában fizetniük a pilótáiknak (és hogy mennyit vállalnak át ebből esetleg a szponzorok), vannak-e ügyfélcsapataik vagy -kapcsolataik, hogyan tudják értékesíteni a különböző ajándéktárgyaikat, rendezvényeiket és kiadványaikat. De mindezek felett messze-messze attól függnek, hogy mennyire népszerű és mennyire nézett az F1-es szezon.

A versenyistállók 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt az egész szezon a feje tetejére állt, a Forma-1 bevételeiből összesen 711 millió dollárt kaptak. Ez ugyan 30 százalékkal kevesebb, mint amit egy évvel korábban utalt át nekik a Liberty, ám a bevételeiknek így is több mint kétharmadát ez az összeg fedte le.

Az első az egyenlők között státuszban lévő Ferrarinál ez még bonyolultabb, mert eleve egy 50 millió dolláros bónuszt kap az olasz csapat a megjelenésért (mivel a Ferrari a kezdetektől e versenyszéria főszereplője, külön megállapodásai is vannak a versenyszervezőkkel), amit – mint világbajnokságot már nyert csapat – további 15 millió dollár egészít ki. Tavaly a Ferrari a 6. helyre volt jó a konstruktőrök versenyében, ez 65 millió dollár további bevételt jelentett a csapatnak. Ennyivel, 130 millió dollárral volt könnyebb 2021-re az olasz csapatnak összeszednie azt 175-180 millió dollárt, amennyibe a legutóbbi becslések szerint egy-egy top csapat elkölt arra, hogy az autóit a rajtrácsra juttassa. (Más források szerint a Mercedeshez és a Red Bullhoz hasonlóan, a Ferrari is biztosan több mint 200 millió dollárt költ el az idei évben arra, hogy jobban szerepeljen, mint tavaly.)

Ehhez a szponzorokon keresztül vezet leginkább az út: a nagyobb csapatok főszponzorai évente – a 3-5 esztendőre biztosan megkötött szerződések értelmében – akár 30-50 millió dollárt is az asztalra tesznek. A maláj olajóriás Petronas a pletykák szerint tavaly 42 millió dollárt fizetett azért, hogy a versenyistálló hivatalos nevében a Mercedes mellett is szerepeljen, ne csak felmatricázva az autókra. De külön ára van az autó legkülönbözőbb részén elhelyezett céges logóknak és szlogeneknek – ahogyan a pilóták anorákján elhelyezett reklámfeliratoknak is. Nem hivatalos adatok szerint így jött össze végül tavaly, a bevételi oldalon Ferrarinak összesen több mint 400 millió dollár. (A sor végén „kullogó” Haas, Alfa Romeo és Williams mindennek a negyedét sem volt képes összekalapozni, így kell ugyanazt a versenyt – eleve esélytelenül a győzelemre – teljesíteniük.)

Mire költenek?

A kiadási oldalon azonban ez akár gyorsan is képes elillanni, hiszen mindenféle gyártás és fejlesztés nélkül is fizetni kell a szezonba történő nevezési díjat (5-15 millió dollár), ahogyan a Ferrari idén biztosan több mint 25 millió dollárt fizet a két pilótája munkabéreként (Charles Leclerc állítólag 13 millióért, Carlos Sainz Jr. pedig 12 millióért gépészkedik a volán mögött) is. Több mint ezer fős cég dolgozik a két versenyautó minél jobb eredményéért, ami ugyancsak tetemes kiadás, és folyamatosan szükséges technológiai és logisztikai fejlesztések is, hogy a munkavégzés minél korszerűbb módon legyen végezhető.

Mindezek tetejébe minden olyan döntéssel, amelyet év közben, az eredeti strukturális, fejlesztési, gyártási, hr- vagy logisztikiai kérdésben másként határoznak meg, mint ahogyan azt év elején gondolták, szintén gyorsan égeti a pénzt. Ha például egy versenyen a pilóták alaposan összetörik is az autót, a csapat azért próbálja belőle menteni a menthetőt, mert egy-egy új, standard darab legyártása akár 11 millió dollár nem tervezett plusz költséget is jelenthet. És ennek is bele kell férnie az idei évre hozott 145 millió dolláros költségvetési sapkába – ami jövőre még szorosabb lesz: 2022-ben 140 millióra fog csökkenni ez az összeg, 2023-ban pedig már „csak” 135 millió dollárt lehet elkölteni.

(Borítókép: A Brazil Nagydíj 2021. november 13-án. Fotó: Mark Thompson / Getty Images)