Számítottam díjra, de őszintén szólva az én titkos esélyesem nem a pitypangos volt

– mosolyodik el Földes Csilla, a balatonlellei one woman show, az egyszemélyes csokimanufaktúra tulajdonosa, ügyvezetője, fejlesztője, munkása és marketingese, amikor felidézi, milyen körülmények között nyerte el a londoni Academy of Chocolate bronzfokozatú elismerését, ami már nem az első ilyen díj bő négyéves praxisában. „Néhány bonbont neveztem, a pitypangost is nagyon szerettem, de volt olyan, amelyiket még jobbnak tartottam, talán jövőre befut. De hát ez egy ilyen szubjektív műfaj...”

A Csilli Choco Bons aprócska műhelye, egyben üzlethelyisége a lellei városközponton túl található, szinte egyszerre érkezünk meg Csillával, aki Kaposváron járt üzleti ügyben. Frissen főzött kávéval fogad, a tegeződés másodpercek alatt létrejön, majd kérésünkre előkapja a mangókrémmel töltött habzsákot a hűtőből, szakavatott mozdulatokkal telenyom egy huszonnégy bonbonméretű lyukacskából álló sablont az illatos masszával, majd megfordítja, a talpát lezárja folyékony csokoládéval, és az egészet berakja a hűtőszekrénybe.

„De nem ám a fagyasztóba, mert az a csoki ellensége! – emeli fel a mutatóujját. – Fél óra múlva kivesszük a már kész pitypangos bonbont, ezzel lettem díjazott Londonban!”

Csak ámulunk és bámulunk, ennyire egyszerű lenne az egész? Tulajdonképpen igen is meg nem is. Csilláék gyerekei leszüretelték a kertben növő pitypangot, a leszedett sárga virágot egy órán át hagyták állni, hogy az apró bogarak kimásszanak belőle. Amikor tavaly próbáltak pitypangszirupot készíteni, akkor megmosták a virágot, de az nem jó, mert a sárga virágpor megsemmisült, pedig az fontos illat- és ízanyagokat tartalmaz. Ezt váltja ki az egyórás „bogárűzés”, az aprócska rovarok kivándorolnak a virágból, és máris következhet a két napig (!) tartó főzés, amelynek a végterméke a pitypangszirup. Víz és néhány citromkarika kerül az anyagba, amikor ez megvan, újra félrerakják hűlni. Másnap megint felforralják, rottyan egyet a massza, majd utána leszűrik. Az egész virág benne van a szirupban. 

„Amikor főzöm, olyan az illata, mint a hársméznek, eszméletlenül finom! – mondja csillogó szemmel, majd levesz a polcról egy sűrű, aranyszínű, mézszerű folyadékkal teli üveget, és lecsavarja a kupakját. Tényleg mézillata van, és tényleg eszméletlenül finom!”

Művészet volt olyan szállítmányozó céget találni, amely az angliai üzemanyag-mizéria közepette elvállalta a fuvart, állítólag több napot kellett várni odakint, hogy a kamionba harminc gallon gázolajat tudjanak vásárolni, és a Brexit is elképzelhetetlenül megnehezítette és megbonyolította a folyamatot. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy most már minden, a kontinensről érkező áru vámköteles az Egyesült Királyságban. De végül az utolsó pillanatban, fél nappal a beadási határidő lejárta előtt megérkezett a csokiakadémiába a hat doboz Csilla-bonbon. 

Bár Csilla tényleg nem a pitypangbonbont tartotta a favoritnak, sokat számított a termék különlegessége, hiszen ki az ördögnek jutna eszébe pitypangból csokitölteléket készíteni? No és az is rengeteget nyomott a latban, hogy adalékanyagok hozzáadása nélkül készült az édesség. Amely végül elnyerte a londoni ítészek tetszését, és a bronzdiplomát. Itt tart most a lellei csokimágus, de amíg idáig jutott, eltelt pár év.

1991-ben, rögtön a rendszerváltás után kezdtem el vállalkozni, minőségi gyermekruhákkal foglalkoztam, amikor megszületett a nagyfiam. Egy darabig minden jól ment, de amikor bejöttek a multik, fél év után be kellett zárnom.

Aztán multilevel marketinggel is próbálkozott Csilla, de ez sem igazán jött be. Hogy megéljenek, párhuzamos kertgondozás-takarítást vállaltak Lellén. Antiallergén ékszerekkel is foglalkoztak, tényleg mindenbe belevágtak, amibe csak lehetett, mondanunk sem kell, az sem sült el szerencsésen. 

„Amikor az ékszerekkel is befuccsoltunk, akkor azt mondtam magamban, eljött a vég, most ugrom ki az ablakon – meséli Csilla. – Itt vannak a gyerekek, lakáshitel, autóhitel, tartoznak milliókkal, ezáltal én is tartozom. Aztán végül nem ugrottam, inkább lefeküdtem aludni, de mielőtt elaludtam, imádkoztam egyet, pedig nem vagyok vallásos: Drága jó istenem, drága jó angyalkáim, mutassatok nekem kiutat ebből a nyomorúságból, valami olyasmit, amit szívesen csinálok, és amit elismernek az emberek is!”

És amikor másnap reggel felébredt Csilla, életuntan elvitte a legkisebb gyereket az iskolába, 2017 január hatodika lehetett, nyomorult, borongós nap, pontosan olyan, mint az asszony kedélyállapota. Visszaért az iskolából, bekapcsolta a laptopot, és az első bejegyzés, amit feldobott a Facebook, a következő volt:

Ez egy hölgynek a weboldala, szép fotókkal, Csilla pedig szinte elájult a látványtól. És azt mondta magában, lesz, ami lesz, ő ezt fogja csinálni!

A történet élénken emlékeztet Csontváry Kosztka Tivadar megvilágosodására, akinek álmában megjelent egy angyal, és azt mondta neki: „Te leszel a világ legnagyobb Napút festője, nagyobb Raffaelnél.” És az is lett. 

„Én ezt akarom! – Csilla ekként idézi fel az öt évvel ezelőtt történteket. – És már vettem is elő a jegyzetfüzetemet, mindent összeírtam az internetről, amit csak lehetett. Semmit nem tudtam a csokiról, csak azt, hogy én ezt akarom csinálni!”

Nem is volt különösebben édesszájú, de beszippantotta a csokikészítés varázsa. Csak jegyzetelt és jegyzetelt, a férje furán nézett rá: „na, anyátok már megint kitalált valamit!”. Csilla igazából éjjel tudott dolgozni, amikor az egész család aludt. Ez másfél hónapig ment így, amikor a húga megjelent egy szilikonformával, amibe már bele lehetett tölteni a folyékony csokoládét, és Csilla nekifoghatott a bonbonkészítésnek. 

Elmentem az egyik multinacionális élelmiszeráruházba – nem mondom a nevét... –, vettem étcsokit, fehércsokit, meg egy palack tojáslikőrt. Nem tudom, miért pont azt... Felolvasztottam a csokit, majd ledermesztettem, megvolt a burok, és utána beletöltöttem a krémet, ahogy a netről tanultam. És ezzel készen volt az első bonbon.

Étcsoki esetében 46 fokosra kell felmelegíteni az alapanyagot, ezt folyamatos mozgatással 32 fokosra visszahűtik, és ezen a hőmérsékleten, a kristályszerkezetének köszönhetően, folyékony marad. Lehet dolgozni vele, szép fényes, roppanós lesz a csoki, nem lesz foltos, kakaóvaj-kiütéses.

Tojáslikőrrel. És amikor berakta a hűtőbe, a gyerekek folyamatosan nyitogatták a fridzsider ajtaját... „Mikor lesz már kész? Mikor lesz már kész?” És amikor kihűlt, és Csilla kinyomkodta a szilikonformából, a gyerekek és István, a férj egy pillanat alatt befalták az egészet. 

Rájuk kellett szólnom, hogy legalább addig várjatok, amíg egyszer lefotózom. Mert ha ez sikerült, akkor én csokoládékészítő leszek! És sikerült, az lettem...

– jelzi, mintha nem látnám a rengeteg díjat és oklevelet a vitrinben...

Az elsőt a londoni versenyen nyerte, még 2018-ban, a rumosmeggyes bonbonnal, mutatja is, persze nem áll ott három éve a termék, azóta is folyamatosan készíti az új adagokat, mivel roppant kelendő. Ugyanez a rumosmeggyes bonbon 2019-ben az év terméke lett Magyarországon. Csilla különben egyszerre tanul és oktat, tanfolyamokat tart, amelyekre előszeretettel jönnek a tanulni vágyók. Ezt a helyiséget, ahol most a műhely működik, 2017 júniusában bérelték ki, korábban étterem volt, erre enged következtetni a söntéspult. Az első időben Csilla nyáron gyerektáborokat szervezett, mivel a csokoládékészítés ideje az ősz. 

A nyári tábor idején számtalanszor kopogtattak az utcáról, hogy van-e műhelylátogató és kóstoló program. De nem volt, mert a gyerekekkel kézműveskedtek. Mégis úgy döntött, hogy beindítja a kóstolóprogramot, 2500 és 3600 forint közötti áron. A programok közt szerepel, látvány-bonbonkészítés, táblás csoki, csokiszökőkút, egyéb nyalánkságok. És arra is bejöttek az emberek, sorra jelentkeztek a nyaralók, az iskolai osztályok, a táborozók, nyugdíjas csoportok! Közben, ugye, beköszöntött az ősz, már nem olvadt el a melegben a csoki, égett a keze alatt a munka. A termékekből létrehozott egy webshopot, fontosnak tartotta, hogy már az indulásnál legyen ilyen értékesítési csatornája, kezdett kialakulni a kapcsolati hálója. Aztán amikor beütött a Covid, az maradt az egyetlen értékesítési formája. Mármint a webshop. 

„A legjobban a csokifesztiválokat imádom, évente tíz-tizenkét ilyen rendezvényen veszünk részt, ebben az a csodálatos, hogy közvetlen kontaktust tudok kialakítani a vevőimmel. De imádom a kóstolóprogramokat is – meséli csillogó szemmel a csokimágus. – Volt olyan eset is, hogy a Felső-Tisza mellől, az ukrán határtól eljön egy komplett család a kóstolóprogramra, de úgy, hogy négyszáz kilométert vonatoztak, majd az ellenvonattal visszautaztak a kóstoló végeztével.”

Még külföldről is vannak érdeklődők, most kellett volna online előadást tartania húsz főnek, de mivel az angol nyelvvel hadilábon áll Csilla, továbbküldte a jelentkezőket egy ismerős dán csokikészítőhöz. 

Amikor megkérdezem Csillát, mikor kezdett el úgy működni a vállalkozás, hogy már hasznot is termelt, egy darabig törte a fejét, de aztán legyintett.

„Amit csak lehet, azt visszaforgatom” – mondja.

Szóba kerül, hogy melyik volt az első csokifesztivál, amin részt vett Csilla.

2017 késő őszén kapott egy telefonhívást, hogy vajon azok a fotók, amiket posztol, a saját termékei, vagy lenyúlja másoktól. Csilla meghökkent a telefonon, hiszen magától értetődik, hogy azok az ő készítményei voltak. Szó szót követett, és kiderült, hogy az illető Pécsről, a Zsolnay-negyed Csoko-Láda Csokiboltjából telefonál, és szeretné meghívni Csilla bonbonjait a karneváljára. Csilla tudta, hogy oda kihalásos alapon lehet bekerülni, csak természetes, hogy nagyon megörült az invitálásnak. Hogy lenne-e kedvük. Még szép, hogy volt! De termékük nem volt, gyorsan elkészített 1230 darab bonbont, majd a férjével együtt – aki Földes István néven NB I-es futballista volt a kilencvenes években a Videotonban – megjelentek Pécsen a festett bonbonjaikkal. 

Képzeljétek el, a mi standunknál folyamatosan nyüzsgött a tömeg, hamar elfogyott az ezerkétszáz bonbon, és ott álltam üres polcokkal. Valamit kellett csinálnom, vettem több száz trüffelgolyót a boltban, nálam volt a habzsák, a szállodában gyártottam a bonbonokat, egy kis kókuszreszelék, málnapor a tetejére, és így legalább aznap is volt áru az asztalomon. 

Meghatározó élmény volt a pécsi karnevál, utána már ment az üzlet, mint a karikacsapás. beindult a láncreakció, Csilla ma már nagy cégeknek, cukrászdáknak, delikát üzleteknek, a Borhálónak gyárt bonbonokat, vegán termékei is vannak, tej nélkül. Mindet viszik. Az első külföldi verseny, amelyiken részt vettek, a londoni az Academy of Chocolate viadala volt, ahová a rumosmeggyes bonbont küldte el.

„Az annyira én voltam, a meggyet az anyu meggyfájáról szedtük, annyira akartam, hogy ne olyan szokványos, bolti rumos meggy legyen, és sikerült, bronzérmet nyertünk!” – mondja sugárzó arccal. 

Májusban jött meg a válasz, úgy szerzett tudomást róla, hogy szakadatlanul pittyegett a telefonja, tucatjával kapta a gratulációkat, mert az interneten már fenn volt az örömhír. 42 ország 1200 csokoládéja között bronzérmet nyert! És akkor elkezdett most már díszdobozokat rendelni... Egy Csilláéktól nem messze lakó grafikus tervezi, a Matricasziget nevű vállalkozás. Ma már Alicia – nagyszerű versenytáncos akrobatikus rock and rollban –, Csilla 17 éves kislánya segít az angol nyelvű nevezés kitöltésében, és a fesztiválokra is elkíséri édesanyját.

Csilla természetesen tervezi a vállalkozása bővítését, szívesen venne egy mártósort és terperáló gépet, ami meggyorsítaná a bonbonkészítést. A 80 centis mártósor ára több millió forint, úgyhogy háromszor is meggondolandó egy ekkora befektetés... Csilla elvégezte a cukrász-, majd a csokoládétermék-gyártó iskolát is, azaz két szakirányú végzettséggel is rendelkezik, de közben folyton tanul a szakma mestereitől, továbbképzi magát. 

Karácsonyra megajándékozom magam egy párórás kurzussal egy szuperprofi csokoládékészítő mesternél 

  – mondja nevetve. 

A kézművescsoki-készítéssel pár tucatnyian foglalkoznak Magyarországon, olyan 30-40-en. Ahogy mondani szokták, van még hely a számukra a piacon. Csilla nem adott még fel fizetett hirdetést, szájhagyomány útján, és a közösségi médiában népszerűsíti a termékeit. 

Közben elkészült, azaz kihűlt a fridzsiderben a finom mangóbonbon. Megkóstoljuk, az ízvilága annyira különleges, hogy nem lehet abbahagyni. De meg kellett kóstolni a díjnyertes pitypang bonbont is. Cseppet sem csodáljuk, hogy Londonban díjat nyert a Csokoládé Akadémia versenyén. 

Ha már itt tartunk, az sem lepne meg, ha jövőre már ezüst- vagy aranydiploma lenne abból a bronzból...

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)