Index Vakbarát Hírportál

Már nemcsak ételt, hanem karácsonyfát is házhoz visz a futár

2021. december 14., kedd 16:28

Az éttermi fogyasztás mellett dinamikusan nőtt az irodába, otthonra kiszállított rendelések száma is. Karácsonyra is jócskán érkeznek az előrendelések.

– Bízunk benne, hogy a járvány negyedik hullámának enyhülésével elkerülhetők lesznek az újabb lezárások, és a nyitva lévő vendéglátóhelyek, éttermek kiegyensúlyozott karácsonyi forgalomra számíthatnak, az elviteles előrendelések alapján legalábbis ez látszik – mondta az Index megkeresésére Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Tapasztalataik szerint

az újabb járványhullám felerősödésével egyébként az ősszel kicsit visszafogottabb forgalmat hozó házhoz szállítási szegmens újra erősödni kezdett – annak ellenére hogy a házhoz szállítás áfakedvezménye nyár végén megszűnt –, és az éttermek várakozásai szerint ez a trend év végéig kitart.

Az elnök annak tudja be az átmeneti őszi visszaesést a házhoz szállításban, hogy különösen a fővárosban számos étterem nyitott újra, és erősödött a helyben fogyasztás iránti igény. Most megesik, hogy húsz-negyven fős éttermi foglalásokat ugyan visszamondanak, azonban az ételt házhoz rendelik az ünnepekre – mondta az elnök. Bíznak abban is, hogy annyira kedvezően alakulhat a járványhelyzet, hogy a szilveszterre tervezett rendezvényeket, foglalásokat telt házakkal megtarthatják.

„A mai napig nincs rá magyarázat, hogy a KSH adatai szerint 2020 novemberében és decemberében hogyan tudott 2019 azonos időszakához képest ötvenszázalékos növekedést elérni a vendéglátás forgalma úgy, hogy november 11-től tilos volt a helyben fogyasztás a vendéglátóhelyeken, és ahol csak lehetett, home office-ban dolgoztak a korlátozások miatt. A tavalyi forgalombővülés és az idei korlátozásmentesség alapján azonban arra számítunk, hogy ismét növekedés lesz éves alapon a bázishoz képest” – mondta Kovács László. A karácsonyi előrendelések alapján a várható forgalom a 2019-est ugyan nem éri el, de jobb lesz, mint a tavalyi. Mint mondta, az à la carte éttermek többségének forgalma viszonylag stabilnak mondható még most is, többnyire tudják hozni a plusz nullát a hó végére, de azért vannak bezárások. Az Olimpia Étteremé sajnos arra példa, hogy sokak várakozásával szemben nem feltétlenül lesz minőségi szelekció az ágazatban, inkább az marad talpon, akinek több tartaléka van – tette hozzá az elnök. 

A rendezvénypiacon azonban a visszamondott céges év végi események okozta veszteségeket már nem lehet pótolni – jelenleg jellemzően csak a kisebb vállalatok száz fő alatti év végi rendezvényeit tartják meg –, és az elnök szerint jelenleg meglehetősen öldöklő árharc megy a megmaradt megrendelésekért. A piac most a 2018-as árakat várja el, miközben az éttermek és cateringszolgáltatók kevéssé merik az áraikban érvényesíteni a jelentős alapanyagár-emelkedést; egyes beszállítóknál például már napi árasak a friss húsok, inkább a megmaradt árrés terhére próbálnak talpon maradni – mondta Kovács László. 

Az ételházhozszállítási piacon meghatározó platformszolgáltatók tapasztalatai ugyancsak azt támasztják alá, hogy egyre jelentősebb szerepe van az otthoni fogyasztásnak. A márkanevét szeptember végén Foodpandára váltó Netpincér elmúlt másfél éves tapasztalatai töretlen növekedést mutatnak mind a rendelések, mind a csatlakozó éttermi partnerek számában. Mindez nem változott az egyes hullámok, illetve az áfakedvezmény bevezetésének vagy megszűnésének hatására sem – közölte a cég az Index érdeklődésére. A növekedést elsősorban annak tudják be, hogy proaktívan menedzselték a járványhelyzet okozta kihívásokat, és segítették partnereiket, továbbá hogy a saját stratégiájukhoz ragaszkodva új fejlesztéseket valósítottak meg. Ugyancsak lökést adott a növekedésüknek, hogy 2020 végén beléptek a gyorskereskedelem piacára: a saját üzlethálózatuk, a Panda Market mellett több mint hatszáz üzleti partnerüktől is házhoz szállítanak. Utóbbiak között nemcsak éttermek, hanem olyan meghatározó üzlethálózatok vannak, mint a Tesco, a Penny Market, illetve az Alma Gyógyszertárak. 

A Wolt szintén arról számolt be, hogy az ételházhozszállítás áfakedvezményének augusztusi megszüntetése után is dinamikusan, negyven-ötven százalékkal nőtt a platformon keresztül leadott rendelések száma, és a december is nagyon erősen indult. Igaz, ebben nemcsak az éttermi, hanem a bevásárlásra, valamint az ajándékokra, játékokra, italokra és gyógyszertári termékekre leadott rendelések számának alakulása is közrejátszott. December 14-től pedig már a karácsonyfát is meg lehet rendelni a platformon keresztül. Tapasztalataik szerint az ételkiszállításra elsősorban a déli és esti órákban mutatkozik jelentősebb igény, míg a bevásárlásra általában délután 5 óra körül, amikor az emberek végiggondolják az esti vacsorát. 

Az, hogy ősszel visszatértek az irodákba a dolgozók, azt hozta magával, hogy emelkedett az applikáción keresztül megrendelt, de az irodaházakba kiszállított rendelések száma. A hibrid munkavégzés terjedése, illetve a home office visszatérése a negyedik hullám felerősödése után azzal járt, hogy egyre több vállalati partnerük használja a járvány előtt nem sokkal elindított Wolt at Work szolgáltatást. Ez lényegében azt takarja, hogy az étkezésre fordítandó céges keretet egy kattintással rendelhetik a munkavállalókhoz az applikációban a cégek, utóbbiak pedig ezt a Wolt felületén költhetik el, függetlenül attól, hogy az irodában vagy otthon dolgoznak, de meetingekre, csapatépítőkre is megoldható így az étkeztetés. Több mint száz vállalati ügyfelünk több mint hetven százaléka oldotta már meg ezen keresztül a vállalati cateringet a járvány miatt online megtartott rendezvények alatt – mondta az Indexnek Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

– Akadt olyan éttermi partnerünk, aki tavasszal, a nyitás után beszüntette a házhoz szállítást, de ez elenyésző kisebbség, a legtöbb étterem továbbra is elérhető maradt a platformon, mert jól kiegészíti egymást a házhoz szállítás és a helyben fogyasztás – mondta Sabjányi László. – Összességében továbbra is nagy ütemben bővülnek, nem csappant meg a csatlakozni vágyó éttermek száma sem. Budapesten is sok új étterem van, vidéken pedig idén 15 városban jelentünk meg, így már összesen 23 városban vagyunk elérhetők – tette hozzá az ügyvezető.

Korábban általában december 23-ig nagyon erős volt a forgalmuk, majd a két ünnep között némiképp visszaesett a rendelésszám, de idén az élelmiszer-rendelések számának növekedését várják ebben az időszakban. Részben a Wolt Marketen elérhető bevásárlási lehetőségek iránti kereslet növekedésére, részben pedig az év végéig bevezetendő Szép-kártyás fizetési opció várható hatására alapozzák ezt a várakozást. Jövőre pedig további dinamikus növekedést tervez a cég: újabb városokban tervezik a szolgáltatás bevezetését, ahol pedig már jelen vannak, ott a szállítási területet bővítenék. Emellett több nagyobb kereskedelmi lánc csatlakozhat a Wolt Marketen jelenleg elérhető kiskereskedelmi láncokhoz.

(Borítókép:  Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok