Hat szíriai menekült tartozik azon kevesek közé, akik Belaruszon át és a lengyel–belorusz határ poklát megjárva végül eljutott egy hollandiai menekülttáborba. Nem sokon múlt, hogy a számos veréstől, amelyet belorusz határőröktől kaptak, vagy a lengyel katonák kíméletlensége miatt, vagy a senki földjén, mocsárban rekedve meghaljanak.
A nem egészen tízezres lakosságú hollandiai Budel településen egy korábbi katonai létesítményben kialakított menekülttáborban hat olyan szíriai menekült is él, aki borzalmas kalandok után, Belaruszon keresztül jutott el Európa barátságosabb arcot mutató, szebbik felébe – kezdi velük készült riportját a Moscow Times. Elmondásuk alapján a kevés szerencsés közé tartoznak, akiknek sikerült eljutniuk menekülő útvonaluk céljához. Néhány héttel korábban a lap riportere még a belarusz főváros, Minszk egyik peremkerületében, egy bevásárlóközpontban beszélt velük.
Ott vásároltak vizet és elemlámpát, mielőtt nekiindultak volna a lengyel–belarusz határnak. A néhány hét életre szóló borzalmas élményeket hozott, veréssel, vergődéssel a mocsárban, miközben elfogyott az élelmük és a vizük. A 26 éves Valid úgy érzi, mintha egy egész életet töltött volna a dzsungelben, ahogy a menekültek hívják a határövezetet. Akárcsak több ezer társuk, Valid és barátai is ősszel érkeztek Minszkbe, miután minden megtakarításukat elköltötték a belarusz beutazási vízumra és a repülő költségeire, amelyen a kelet-európai országba utaztak.
„A Belaruszon át vezető út volt az egyetlen esélyünk Európába jutni, elmenekülni a végeláthatatlan szíriai polgárháború poklából” – mondta Valid, aki egyébként az arab ország üldözött drúz kisebbségéhez tartozik. Minszkből sok társukhoz hasonlóan taxival jutottak el a határ közelében lévő Grondo városába, ahol belorusz határőrök várták őket. Az ő kíséretükben meneteltek el az erdők övezte, határ előtti ütközőzónába.
Elmondásuk szerint a belarusz katonák újra és újra ráhajtották őket a pengés drótkerítésre, amely elválasztja Közép-Európát Kelet-Európától, ám ha át is jutottak ezen, a lengyel katonák visszafordították őket. Minden egyes esetben, amikor visszajutottak az ütközőzónába, a belarusz határőrök gumibotokkal és faágakkal verték őket. A Moscow Times megkereste a belarusz határőrséget, hogy megkérdezze, mit szól ehhez a beszámolóhoz, de nem élt a kommentár lehetőségével.
Megalázó volt – mondja a 27 éves Koszáj. Három sikertelen kísérlet után úgy döntöttek, hogy a határ egy távolabbi szakaszán maguk próbálkoznak átjutni, ám ez majdnem az életükbe került. Elakadtak egy mocsárban, ahogy a 24 éves Sadi mondja, ez volt a legijesztőbb néhány óra az életében. Megpróbált úszni valahogy, miközben nem tud úszni. Úgy érezte, eljött a vég.
Az indulásukat követő hetedik napon kifogytak az élelmiszerből és a vízből. Egy lengyel határőr szemben velük visszautasította, hogy segítsen rajtuk. „Csak átnéztek ránk, és kiöntötték a földre a vizet a kezükben lévő vizespalackból. Nem tekintettek bennünket emberi lénynek, úgy viselkedtek velünk, mint a kivert kutyákkal” – fogalmazott a 23 éves Odáj, a csoport legfiatalabb tagja. A lengyel határőrség szintén nem kívánta kommentálni ezeket az állításokat.
A hat férfit végül vagy kétszáz társukkal bezsúfolták egy teherautóba, és négy órán át utaztatták dél felé, a határnak egy olyan szakaszára Breszt mellett, ahol a belarusz katonák fahidat építettek Lengyelországba.
Riasztó és kaotikus volt minden – mesélte Valid. Azt mondták nekik, hogy fussanak át a szomszédos országba, ne törődjenek vele, ha lövéseket hallanak. Aki visszafordul, azt péppé verik. A kétszáz menekülő egymást taposva próbált előrejutni, sokan leestek a hídról.
Amikor átjutottak, hallották, amint a lengyel határőrök a levegőbe lőnek, de futottak tovább. Elvesztették egymást a káoszban, de később egy kis vasútállomás mellett sikerült újra összeállniuk. – Szerencsések voltunk, csoda, hogy megúsztuk, amit annak köszönhetünk, hogy egymást segítettük – mondta Odáj.
Lengyelországon azután egy szíriai embercsempész segítségével jutottak át, akivel még Minszkben vették fel a kapcsolatot. Végül Németországban kötöttek ki egy menedékházban. Egy hang beszéd nélkül tették meg a német határig tartó kilencórás utat. – Olyan volt, mintha egy kísértettel találkoztunk volna – írja le az embercsempészt Valid. Semmit sem tudunk róla és csak egy szabály van: nincsenek kérdések.
A lengyel–belorusz feszültség növelte az embercsempészet kockázatát, így
egy személytől hétezer dollárt (2,3 millió forint) is elkérhetnek a közvetítők.
Egy csoport hat tagjának, akik rokonokságban állnak egymással, 18 ezer euróért (6,6 millió forint) ígértek átkelést lengyel földön, ám lebuktak és elfogták őket. Jellemző, hogy Törökországban még azt ígérik az indulóknak, hogy Beloruszból könnyen átjuthatnak Németországba mindössze háromezer euróért (1,1 millió forint).
Egy napot töltöttek Kelet-Németországban, majd az embercsempész elvitte őket a holland határra. Bementek az első rendőrőrsre, és benyújtották a menekültkérelmüket. A menekülttáborban nehezebb körülmények között élnek, mint amire számítottak, kevés az étel és a meleg ruha, mivel a holland kormány minimális ellátást biztosít az érkezőknek. Ezzel akarják elbátortalanítani azokat, akik hasonló tervet dédelgetnek magukban.
A velük foglalkozó hivatal tisztviselője szerint a szíriaiaknak jó esélyük van a menekültstátusz megszerzésére, az iraki kurdoknak azonban nem, mivel Hollandia Irakot biztonságos országként tartja számon.
(Borítókép: Ramil Nasibulin / Belta / AFP)