Frei Tamás kávézóláncának, a Frei Cafénak az arculata és az üzlet jellege is szorosan összefügg alapítójának tévés imidzsével, amit egzotikus országok tudósítójaként szerzett. Elmondása szerint a Frei kávézóra nem vendéglátóegységként tekint, hanem a szórakoztatóipar részeként, ahol a kalandozás a lényeg, és minden érzékszervre folyamatosan hatni kell. A cég 2019-ben átlépte a kétmilliárd forintos árbevételt, és mára az egyik legnagyobb, független kávéházlánccá nőtt – írta meg a Forbes.
Az elmúlt 1-2 évben kezdték építeni a cég kiskereskedelmi üzletágát, a Cafe Frei termékei most már a Sparban és a Cserpes pékségekben is kaphatóak. A kávémárkává válást pedig azzal indították, hogy minden olyan formában elérhető teszik az addig csak kávézóban kapható termékeiket, amire látnak vásárlóerőt. Így lettek szemes, őrölt, kapszulás, koffeinmentes kávéik kis és nagy kiszerelésben, előre elkészítve, de szálas teák és csomagolt desszertek is.
A világ különböző tájain tesznek mindenféle gyümölcsöket, fűszereket, esszenciákat a kávéba, és a legkülönbözőbb eszközökben csinálják, homokban főzik, cukorral karamellizált folyadékokkal főzik át, és nem víz megy át rajta, hanem folyékony karamella, ezeket én nagyon izgalmasnak találom
– mondta el Frei Tamás.
A kévét olyan forrásokon keresztül importálják, ahol a farmerek méltányos árat kapnak a nyerskávéikért, a pörkölés pedig Szécsényben, a cég saját pörkölőüzemében zajlik.
A külpiaci terjeszkedést mindenhol pilot üzletekkel indítják, és volt már, ahol egy második nyitása helyett inkább bezártak, mert nem jött be a „folyékony desszert” stílus. Írországban és Svédországban be kellett zárniuk, annyira nem passzolt a helyi kávékultúrához a Frei Cafe. „Ott az emberek szinte kizárólag long black coffee-t isznak, az alapján választanak kávézót, hogy hol tudnak megenni egy szendvicset ebédre, ami mellé majdnem mindegy, milyen kávét kapnak”, mondta a tulajdonos.
Szaúd-Arábiában azonban sikerült megvetni a lábukat a luxus kategóriába lőve a Frei kávézók árazását. A tapasztalat szerint ott kíváncsibbak a vásárlók, akik ráérősen fogyasztanak, ezért ha egyszer betértek egy kávézóba, 3-4 féle kávét is megkóstolnak. Januárban Svájcban folytatják a terjeszkedést, 1-1 pilot kávézót nyitnak a Genfi-tó északi és déli partján. Tamás szerint szükség van egy jól működő nyugat-európai lábra, hogy nemzetközileg is komolyan vehető cég legyenek, reményei szerint 1-2 éven belül Németországban is elindulnak, és térképre került a budapesti vagy a lengyel tőzsdére lépés is.
A gasztro termékek alapanyagainak többsége itthonról származik, és saját csapat készíti a cukrászati és péktermékeket. Frei Tamás azt mondja, a minősített kávékat, amiket ők is használnak fajlagosan máshogy érinti a klímaváltozás és a termelés nehézségei.
Mi alapból hat-héteurós kávékkal dolgozunk, aminek ha további két euróval nő a kilónkénti ára, akkor az fáj ugyan, de máshogy hat ránk és a vásárlóra, mint ha egy két euró per kilós kávéra tennénk még két eurót. A magas minőségű kávék más természetrajzzal rendelkeznek, mint a tömegkávé,
közölte Frei Tamás.