Bérfejlesztés, etikus körülmények, fenntarthatóság – ezek a legfontosabb pontjai annak a „csomagnak”, amelyet a legnagyobb ruhamárkák még évekkel ezelőtt elfogadtak és megígérték, hogy ezt minden gyártósoron betartatják.
Egészen Dél-Ázsiáig nyúlt a Remake érdekvédelmi csoport, hogy olyan „fast fashion” és luxusmárkák mindennapjait vizsgálja, amelyek a társadalmi felelősségvállalás mellett klímavédelmi és financiális ígéreteket tettek az iparban dolgozók helyzetének javításáért.
Az olyan szegény, ugyanakkor a ruhaiparnak kiszolgáltatott országok – mint Pakisztán vagy India – sokszor olyan gyárakat húznak fel, amelyek legkisebb problémája az, hogy károsak-e a környezetre.
Az utóbbi években ugyanis többször került szóba Banglades, mivel számos nemzetközileg ismert márka ott készítteti termékeit. Amikor 2013-ban a fővárosban, Dakkában összedőlt a világ egyik legnagyobb ruhagyára, 1134 dolgozó tragikus halála kellett ahhoz, hogy forradalmi lépésre kényszerítse a nagyvállalatokat. Akkor több mint 150, többnyire európai cég írta alá a kötelező tűz- és épületbiztonsági szabályzatot, míg két tucat amerikai vállalat egy külön szervezetet is létrehozott, hogy biztonsági fejlesztésekbe fektessenek.
Banglades a régió 165 millió lakosának készít ruhákat, Kína után a második legnagyobb ruházati exportőr, a dolgozók mégis a világon az egyik legrosszabbul fizetettek.
A koronavírus berobbanásával viszont újabb problémák merültek fel: a megcsappant kereslet és a globális lezárások miatt a nagyvállalatok is összehúzták a nadrágszíjaikat. Tulajdonképpen egy „lemondási hullám” indult el és számos ruhaipari vállalat árengedményt követelt vagy fizetési halasztási kérelmet nyújtott be – többek között a Primark, a JCPenney vagy a Walmart.
A Remake által vizsgált cégek közül 14-en – a vállalatok 23 százaléka – nem vállalta, hogy kifizeti az általuk lemondott megrendeléseket. Az egyik legszembetűnőbb probléma talán az, hogy sokan különös bejelentés nélkül bontottak szerződést, így a koronavírus-járvány berobbanása előtt legyártott és szállításra kész termékek ottragadtak a gyárakban.
Mintegy 16,2 milliárd dollár tűnt el az ellátási láncból, amelyből 2 milliárd dollár a dolgozók bérét teszi ki. Összesen nagyjából 40 milliárd dollár értékű megrendelés maradt kifizetetlenül.
Az utóbbi években egyre több kampány indult a bérek felzárkóztatásáért és a fenntarthatósági működés elősegítéséért, de az egyik legnagyobb baj még mindig az alapvető vásárlói magatartás. Az olcsó „fast fashion” ruhadarabok iránti növekvő kereslet ugyanis fokozódó terheket ró a ruhaipari munkásokra – fogalmaz a jelentés.
A maga nemében ez az első olyan kutatás, amely negatív pontszámot ad a vállalatoknak az általuk ígért változások hiányáért. Az összegzés hozzájárulhat a társadalmi „diskurzushoz” is – mondta a lapnak Ayesha Barenblat, a Remake alapítója.
Itt az idő, hogy a szándék helyett a cselekvésre összpontosítsunk és az átláthatóságot díjazzuk – fogalmazott Barenblat a Fashion Accountability jelentés kapcsán, ahol azok a cégek nem kaptak pontot, ahol a bérezés és az klímavédelem érdekében megígért változásokat nem tartották be.
Az érdekvédelmi csoport ezért 60 vezető márkát és kiskereskedőt vett górcső alá, mind a „fast fashion”, mind a luxus- és a sport kategóriában és egy 150 pontos skálán értékelték őket.
A vállalatok átlagosan 17 pontot értek el: a legjobban teljesítő vállalat a Nisolo, míg a legrosszabb a Forever 21 és a Ross, ahol mínusz 13 pontjukkal bőven sereghajtók. A pontszámok sokatmondók, hiszen úgy tűnik, a társadalmi és környezeti felelősségvállalás igen széles skálán mozog.
Érdekes módon a diszkontok és a nagyáruházak voltak a legalacsonyabb helyezést elért márkáink, ami valóban megfordítja azt a felfogást, hogy a fast fashion teljesít a legrosszabbul – mondta Bareblat, aki úgy véli, 2022-ben muszáj a kereskedelmi gyakorlatok felülvizsgálatára összpontosítani.
(Borítókép: Ruhaüzlet Tokióban. Fotó: Fotó: Hitoshi Yamada / NurPhoto / Getty Images)