Index Vakbarát Hírportál

Brutális drágulás a hústermelésben, nehéz helyzetben a gazdák

2021. december 21., kedd 17:08

Minden alapvető élelmiszer ára jelentősen emelkedett az idén, ám a sertéságazatból élő kistermelők mégsem emelhették a termékek árát az inflációnak megfelelően. A Hello Vidéknek nyilatkozó gazda azt mondta, a koronavírus-járvány nyomán idén csak azért nem kellett lehúzniuk a rolót, mert családilag maguk állítják elő a takarmányt a disznóiknak, s általánosságban is maguk intézik a vállalkozás ügyeit. 

Nem a legjobb évünket éljük, idén ki se mertem számolni a teljes költségvetést, ahogy egyébként minden évben teszem. Egyedül azért éltük túl idén is, mert nem vásároljuk a takarmányt, fölvásárlási áron érkeztetjük be a telepre a kukoricát, árpát, magyar szóját. Döbbenetesen felment az ára a takarmánynak, így amit a mezőgazdaság hozott volna a konyhára, azt feletetjük a disznókkal. Tavaly októberben még 4500 Ft volt mázsája, januárban hirtelen 8000 forintra emelkedett. A napi takarmányozásunk 100 ezer forintot tett ki még decemberben, januárban már 160 ezerből etettük a jószágot, miközben az élő disznó felvásárlási ára alig emelkedett, 10-15 százalékot

 – mesélte a lapnak Kövér Zoltán, hozzátéve, ennek ellenére még nem mertek a termékeik árához nyúlni, tartva attól, hogy piacot veszítenének, pedig még a bél ára is megugrott, amibe a kolbászt töltik. Mint mondta, a disznóbél, a só és a főszerek is drágultak.

Egy kiló szaláminál 400-500 forintba csak maga a bél belekerül. Ha pedig juhbélbe töltjük a virslit, az egy kilónál már 500-600 forintos bélköltséget is jelent

 – mondta. A lapnak nyilatkozó másik gazda, Murányi József is hasonló tendenciákról számolt be: 

A takarmányok ára nagyon felment, mi szerencsére saját magunknak termeljük a takarmányt, mindent magunknak állítunk elő, de már rég árat kellett volna emelnünk, ha nyereséget akarunk. Ennek ellenére eddig ezt nem tehettük meg, mert a nagy multikkal nem versenyezhetünk. 

Hozzátette, az a szerencséjük, hogy az emberek értékelik a házias ízeket és a minőséget, így a piacon és a kisboltjukban is jól fogynak a termékeik. Elmondása szerint a téli időszakban, karácsony előtt a sütnivaló kolbászt és a hurkát viszik az emberek leginkább, de a füstölt karaj, a szárazkolbász és a tepertő is népszerű.

Az Index korábban több cikkben is beszámolt az ágazat nehéz helyzetéről. A takarmányárak rekordmagas szinten vannak, ezt nem törte le az új termés sem, a sertéspiacon így egyelőre csak az uniós túlkínálat fogja vissza a szükséges áremeléseket. Emellett Európa és Magyarország sertéspiaca is átalakulóban van, a változásban Kína mellett a kontinensszerte egyre erősebb állatvédelmi mozgalmak is szerepet játszanak. A magyar gazdák válaszúthoz értek: vagy a szorosabb integráció felé mozdulnak el, vagy marad a támogatásfüggő kiszolgáltatottság.

(via hellovidek.hu)

Rovatok