Index Vakbarát Hírportál

Mi fán terem a nulla eurós bankjegy?

2021. december 25., szombat 18:04

Utánajártunk. Létezik Vlagyimir Iljics Lenint, majmot, koalát ábrázoló változat is.

Ahogy az Index korábban megírta, nulla eurós bankjegy jelenik meg Magyarországon februárban, rajta a keszthelyi a Festetics-kastély képével.

Utánajártunk, mi fán terem ez a pénz, egyáltalán mi értelme van a kibocsátásának.

Nos, a nulla eurós címletű papírpénz valójában éppen olyan bankjegy, mint bármelyik másik,

ugyanolyan lilás árnyalatú papírra nyomtatják, hologrammal, vízjellel, mémcsíkkal, éppen csak a címlete különleges, hiszen az nem több, mint nulla, tehát az égvilágon semmit nem lehet vele vásárolni a boltokban.

A gyűjtők kedvelik

Igen ám, de a gyűjtőknek bizonyára így is értékes, hiszen megnéztük, és azt láttuk, hogy az egyik nagy magyarországi aukciós portálon forgalomban vannak már ilyenek, 1499 forinttól 3999 forintig terjedő ajánlati áron.

Létezik Vlagyimir Iljics Lenint, cápát, elefántot, majmot, koalát ábrázoló nulla eurós is.

Nullás történet

Az első ilyen címletű bankjegyek már hat éve, 2015-ben jelentek meg Franciaországban, ugyanis a múzeumok és a turisták által gyakran látogatott helyek jópofa ötletnek tartották, hogy emléktárgyként ilyennel mehessenek haza tőlük a látogatók.

Aztán 2016 óta más országokban, így Magyarországon is megjelentek a nulla eurósok, amelyek gyártását és forgalmazását az Európai Központi Bank csak azzal a feltétellel engedélyezi, ha azokat semmiképpen nem lehet összekeverni az euróövezet valódi bankjegyeivel

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok