Index Vakbarát Hírportál

Még több mint egymillió részvényt kell eladnia Elon Musknak

2021. december 29., szerda 10:06

Az amerikai tőzsdei felügyeletnek benyújtott jelentés alapján Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 934 ezer részvényt értékesített 1,02 milliárd dollárért. Ezzel folytatódott az az értékesítési sorozat, amelyet még november elején egy Twitteres szavazás nyomán indított. Akkor arról szavaztatta meg a követőit, hogy adjon-e el a saját részvényeiből adófizetés érdekében. A birtokában lévő pakett 10 százalékának az értékesítéséhez a szavazás eredménye alapján 17 millió részvényt kell értékesítenie.

Azóta  15,6 millió Tesla-részvényt adott el, és ezzel 16,7 milliárd dollár bevételre tett szert. Legutóbb a múlt héten értékesített 934 ezer részvényt 928 millió dollárért.

Elon Musk jelenleg a világ leggazdagabb embere. A Bloomberg számításai szerint 278,9 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, ami az idén az év eleje óta nyolcvan százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a Forbes kimutatása szerint vagyona a hálaadásnapi ünnepek előtt még 300 milliárd dollár felett volt.

Musk vagyona csökkenése ellenére is messze megelőzi a világ második leggazdagabb emberét, Jeff Bezost, az amazon.com alapítóját, aki a Forbes szerint 196 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. A harmadik helyen a francia divatmágnás Bernard Arnault áll 187 milliárd dollárral, a negyediken pedig Bill Gates, a Microsoft társalapítója 136 milliárd dollárral.

(via MTI)

Rovatok