Index Vakbarát Hírportál

Jön az árrobbanás, sokkal drágább lesz a sertéshús

2022. január 9., vasárnap 09:50

Drágul a sertéshús 2022 elejétől kezdve, mivel a gazdák kénytelenek lesznek emelni az árakat – közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. 

Elmondta, hogy az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők – mondta. 

Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nemcsak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta

– részletezte Éder Tamás. 

Elmondása szerint a bolti polcokon a sertéshúsból készült termékek nem drágultak számottevően, az infláció mértékét meghaladóan tavaly, de mivel az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, ezért most egy nagyobb árrobbanás jöhet azért, hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést.  

Éder Tamás szerint az év végén már meg is kezdődött a korrekció, amely fél éven át még folytatódni fog,

ezért pedig a boltokban is nőnek majd az árak 2022 első félévében.

A várható árnövekedésről érdekképviselet vezetőjeként nem mondhatott semmit, de a 25-30 százalékos takarmánydrágulás szerinte be fog épülni az önköltségi árakba, mindez pedig komoly árnövekedést jelent majd, mivel a sertések előállítási költségeinek 65-70 százalékát a takarmányár teszi ki. 

A húsipar válsága már hónapok óta látszik hazai és európai kontextusban egyaránt, a változás részben a Kínában látható gazdasági folyamatok eredménye. Tavaly év végén az Aldi azzal próbálta segíteni a magyar hústermelőket, hogy októbertől kezdve a magyarországi üzleteikben csak idehaza nevelt, levágott és feldolgozott sertés- és marhahúst kínáltak a hűtőpultokban az állandó frisshús-kínálat részeként.

(via InfoStart)

(Borítókép: Az MCS Vágóhíd Zrt. sertésvágóhídja Mohácson 2019. november 5-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Rovatok