Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzék ötszázalékos áfát ígér, de ezt elfelejti

2022. január 13., csütörtök 08:54

Az ellenzék gyakorlatilag azonnal beleszállt a kormányba azt követően, hogy Orbán Viktor hat élelmiszer árát berögzítette. Azt ígérik, választási győzelmük esetén 5 százalékban maximálnák az alapvető élelmiszerek áfáját, ami sokkal jobb ötlet, mint a hatósági árazás. A meleg vizet azonban már feltalálták előttük: bizonyos termékek most is ezen a szinten vannak rögzítve, ami az áfakulcsot illeti.

Amint arról tegnap az Index is beszámolt, hat alapvető élelmiszer árának rögzítését jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, ennek értelmében a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt.

Orbán Viktor elmondta, hogy az idei év első kormányülésén az áremelkedések kérdésével foglalkoztak, mivel egész Európában nőnek az árak az energiaárak emelkedése miatt. Magyarország azonban védi a családokat. A kormányfő kijelentette: sikerült megfékezni a benzinár-növekedést, bevezettek egy kamatstopot a jelzáloghitelek esetében, és a kormánynak van egy rezsicsökkentéses politikája, vagyis fix áron kapják a magyar családok az energiát, ami megvédi őket. De közben más termékek, fontos termékek ára nő – ilyenek az élelmiszerek –, ezért a kormányülésen hat termék árának rögzítéséről döntöttek.

Az ellenzéki összefogás gyorsan reagált is a bejelentésre, szerintük a kormányfő bejelentése beismerő vallomás a magyar gazdaság tragikus állapotáról, hatósági árszabás helyett pedig 5 százalékban maximálnák az alapvető élelmiszerek áfáját.

Mennie kell annak a csapnivaló kormánynak, amelyik 12 éves kétharmados kormányzásának utolsó 12 hetében kezd el foglalkozni a termékek árával. Felelős gazdaságpolitika helyett hatósági árakkal kezelik a vágtató drágulást, ez az orbáni gazdaságpolitika teljes kudarca

 – írták közleményükben.

Jakab Péter Jobbik-elnök a lengyel kormányt hozta példaként, amely az alapvető élelmiszerek áfáját egy az egyben elengedte februártól kezdve fél évig.

Érdemes itt rögzíteni két dolgot, egyrészt, hogy a Magyarországon érvényben lévő 27 százalékos áfa egész Európában a legmagasabb, másrészt ugyanakkor bizonyos alapvető élelmiszerek áfája

jelenleg is 5 százalékban van rögzítve, ilyen például a tej, a tojás, a hal, illetve a házi, háziasított húsfélék egy jelentős része (a vonatkozó törvényt itt érheti el).

A Portfolio megjegyzi, hogy egyelőre kormányrendelet híján rengeteg a tisztázatlan kérdés, nem világos például, hogy pontosan milyen szintre kell csökkenteni az árakat, a viszonyítási pont ugyanis lehet a KSH által közölt országos átlagár, az agrárkutató árfigyelése, de a cégek saját, korábbi ára is. 

Kérdés az is, hogy kit hogyan fog érinteni a hatósági árszabás, a lap szerint legrosszabbul a magyar kis- és középvállalkozások járhatnak, amelyek magasabb árakkal dolgoznak, így az árveszteségük is nagyobb lehet.

A legkisebb terhet vélhetően a multinacionális nagyvállalatoknak jelenti a lépés, valószínűsíthetően az ő árszintjükhöz lesz a legközelebb a befagyasztott ár, amennyiben országos átlagárat választanak ki.

A legnagyobb veszélynek az tűnik, hogy a multik esetleg az olcsó importtermékekre fognak lecsapni az árstopos élelmiszerek esetében, ezáltal háttérbe szorítják a magyar termelőket, vagyis az olcsó importáruk kiszoríthatják a magyar – egyébként sok esetben jobb minőségű – termékeket a polcokról, feltéve, hogy az esedékes kormányrendelet nem rendelkezik róla valamilyen formában.

Szintén nagy esély van arra, hogy a hat élelmiszerfajta árának befagyasztása azzal fog járni, hogy a kereskedők kiszámolják, mennyi a lépésből fakadó veszteség, majd az árstop által nem érintett termékek árát ennek megfelelő mértékben megemelik. A termelői oldalon történő árcsökkentésre korlátozottnak tűnik a mozgástér, mivel az áremelkedések épp a termelőket érő költségársokk miatt gyorsulnak, számos költségelem nagymértékben emelkedik a takarmánytól az energiáig. Végezetül az is elképzelhető, hogy a kereskedők a kínálatot fogják drasztikus mértékben visszavágni, így csökkentve a keletkező veszteséget.

Csütörtökön ismét Kormányinfót tartanak, ahol nagy valószínűséggel szó lesz az élelmiszerstopról is, az eseményt az Index élőben közvetíti. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok