Index Vakbarát Hírportál

Az sem veszíti el az adó-visszatérítést, aki eddig nem nyilatkozott

2022. január 18., kedd 07:40

Az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetben vagy az szja-bevallásban is lehet kérni, ha valaki nem kapná meg februárban a neki járó pénzt.

Februárban már több mint 1,4 millióan kapják meg a családi adó-visszatérítést. Ez a szám még tovább is emelkedhet, mivel az adatok még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat – mondta az MTI-nek Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára arról tájékoztatott, hogy a legnagyobb jövedelmet éves szinten főképp a decemberi járulékbevallások tartalmazzák, amelyek január 20-ig érkeznek be az adóhivatalhoz.

A politikus a távirati irodának azt is hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már tavaly ősz óta azon dolgozik, hogy minden jogosult időben, automatikusan és adminisztrációtól mentesen tudjon hozzájutni a családi adó-visszatérítés összegéhez.

Tállai András emlékeztetett: a családi adó-visszatérítés alapján járó összeget februárban kapja meg, akinek a NAV már ismeri az utalási adatait. Ilyen például az, aki kézhez kapja a családi pótlékot, illetve az is, aki VISSZADO-nyilatkozatát 2021. december 31-ig benyújtotta.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: 

az adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el, ez a jog az arra jogosultakat mindenképp megilleti.

Aki viszont tavaly év végéig nem nyújtotta be a nyilatkozatát, valamint a NAV sem ismeri az utaláshoz szükséges adatait, az az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetében vagy az szja-bevallásában veheti igénybe az adó-visszatérítést.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok