A vállalkozások az első negyedévre majd a rá következő fél évre is jóval több pénzhez jutnak. Köszönhető ez a minimálbér és a garantált bérminimum megemelésének is.
Emelkedik a Vállakozások munkaerő támogatása programban igényelhető állami segítség összege. A korábbi havi százezerről százötven ezer forinra nő ez a tétel február elsejétől – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglakoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Bodó Sándor hozzáfűzte: a cégek három hónapos foglalkoztatás után, az újabb hat hónapos munkaperiódusra kérhetik ezt a legfeljebb 150 ezer forintos a támogatást az egyes munkavállalók után. Az államtitkár hangsúlyozta,
a hátrányos helyzetűek, a már hosszabb ideje regisztrált álláskeresők, valamint az alacsony iskolai végzettségűek, illetve a szakképzett fiatal Munkanélküliek foglalkoztatását kívánják bővíteni.
Bodó Sándor megjegyezte: a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt nő az első három hónapban igényelhető támogatás maximális összege is – írja az MTI.
Az alacsony iskolai végzettségűeknél havi 193 ezerről 226 ezer forintra, a fiatal szakképzetteknél havi 438 ezerről 520 ezer forintra, míg a hátrányos helyzetűeknél 251 ezerről 300 ezer forintra nőtt ez az összeg havi szinten. A vállalkozásoknak ehhez nem kell önerőt adniuk, ezt az állam finanszírozza. Ugyanakkor az első három hónapban megállapított bért kell a következő hat hónapban is fizetniük.