Index Vakbarát Hírportál

Magyar srác, aki 27 évesen milliárdos céget irányít

2022. február 8., kedd 16:31

Csereklyei Bálint már gyerekként tudta, hogy vállalkozó szeretne lenni, és bár az első próbálkozása, egy palacsintázó, nem a tervek szerint alakult, 27 évesen eljutott oda, hogy a webáruház-logisztikával foglalkozó iLogistic céget irányítja, amely 2021-ben egymilliárd forint fölött termelt. Hogyan jutott el idáig? Mivel foglalkozik a cég pontosan? A fiatal cégvezetővel készített interjúból kiderül.

Amikor egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik.

Nagyjából így lehetett vele Csereklyei Bálint is, amikor be kellett zárnia a palacsintázóját 2020 elején. Az volt az első saját vállalkozása, így nem volt egyszerű a búcsú, de nem tétlenkedett sokáig: még májusban megvásárolta a webáruház-logisztikával foglalkozó iLogistic céget. A vállalat valamivel több mint 300 millió forint árbevételt produkált 2019-ben, ám miután átvette az irányítást, kilőtt a cég, és az elmúlt évben már egymilliárd forint fölött termelt, miközben 50-ről nagyjából 300-ra nőtt az ügyfelek száma, amiben természetesen a koronavírus-járvány is nagy szerepet játszott. A határ azonban a csillagos ég, és bár aligha háromszorozzák meg az árbevételt 2022-ben, Csereklyei Bálint szerint kemény munkával meglehet a kétmilliárd forint.

Ám mielőtt előreszaladnánk a történetben, érdemes megnézni, hogyan jutott el odáig 27 éves korára, hogy egymilliárd forintnál is többet termelő céget irányít.

Kocsma helyett kemény munka

Általános iskolásként már pontosan tudtam, mit szeretnék. Az egyik célom az volt, hogy fiatalon szülő legyek, a másik pedig, hogy vállalkozó. Mostanra mindkettő megvalósult

– mondja Csereklyei Bálint az Indexnek, hozzátéve, hogy a családi példa lebegett előtte, így nem is gondolkodott soha másban, és bár rövid időre, négy hónapra elment egy állami céghez alkalmazottként, annak is csak egy oka volt: hogy elegendő pénzt félretegyen, és minél több tőkével tudjon elindítani egy akkor előre még nem látott vállalkozást.

Kereskedelem és marketing szakon tanult az egyetemen, és elhelyezkedett az OVB pénzügyi közvetítő vállalatnál pénzügyi tanácsadóként, ahol három és fél év alatt vezetővé vált, csapatot is vezetett.

„Az egyetem alatt annyi pénzt kerestem, mint amennyit főállásban is elfogadtam volna. Anyagi függetlenséget biztosított számomra, ott alapoztam meg azt a vagyont, amelyből a palacsintázót meg lehetett nyitni.

Amíg a többiek kocsmázni jártak, addig én keményen dolgoztam, miközben sokszor megkaptam, hogy humbug az egész, amivel foglalkozom.

De rengeteg pluszt adott a pénz mellett is. Megtanultam, hogyan kell csapatot szervezni, motiválni, miközben rengeteg családdal találkoztam, és láttam, hol rontották el, hogyan kerültek rossz anyagi helyzetbe” – mondja Csereklyei Bálint, aki egyik barátjával nyitotta meg a palacsintázót.

Fiatalon vonzónak tűnt számára a vendéglátás vállalkozásként, és mások tanácsára végül nem kocsmába, étterembe vagy szórakozóhelybe fektetett – amelyek ha nem jönnek össze, havi négy-öt millió forint veszteséget is termelhettek volna –, hanem vettek egy old timer járművet, kipofozták, felújították, és már kész is volt a mozgóbüfé. A palacsintázó azonban nem üzemelt sikeresen, és végül 2020 áprilisában bezárták a boltot.

Salesesből ügyvezető, ügyvezetőből tulajdonos

Csereklyei Bálint addigra azonban már az iLogisticnél dolgozott. A családi cégnél eleinte salesesként segített be, és ő találkozott elsőként az ügyfelekkel és az igényeikkel. Ezzel párhuzamosan bejött egy másik tulajdonos is, aki megvette a vállalat 50 százalékát Csereklyei Bálint édesapjától, aki később bejött ügyvezetőként a céghez, amellett, hogy társtulajdonos is volt.

Nyomtatvány logisztikától a webáruház logisztikáig

A Gardia Logisztikai Szolgáltató Kft.-t 2004-ben alapították, és a kezdetekben elsősorban kapcsolati alapon készített nyomtatványlogisztikát pénzintézeteknek, multiknak. Csakhogy a nagy multik a gazdasági válság hatására 2008-tól visszaszervezték magukhoz a tevékenységet, vagy kitolták a fizetési határidőket, és nem érte meg a szolgáltatás biztosítása. A cég akkori tulajdonosa úgy döntött, hogy megnézik a hasonló logisztikával rendelkező webáruházakat, így finoman elindult ebbe az irányba, de különösebb eredmény nélkül, és 2016-ra már abban a helyzetben volt a cég, hogy lehet, inkább érdemesebb becsukni a kapuit, mintsem tovább finanszírozni a veszteségeket.

“Akkor apukám megvette a vállalkozást. Nem lettünk hivatalos jogutód, de sok mindent átvettünk, az ügyfélállományt, a kollégákat, szoftvert, eszközöket, csak éppen brandet váltottunk, és a webáruház-logisztika felé fordultunk, amely akkor még gyerekcipőben járt. Annyira, hogy az ügyfeleknek el kellett magyarázni, mivel is foglalkozunk. Nehéz elképzelni, mi volt akkor” – mondja Csereklyei Bálint.

Csakhogy ebből sok vita adódott, a családi és a munkakapcsolat nem fért meg egymás mellett. Csereklyei Bálint ezért inkább hátrébb lépett a cégtől, és rövid időre a Magyar Turisztikai Ügynökségnél helyezkedett el.

Az iLogistic két tulajdonosa ugyanis nem sokkal később megkereste, hogy legyen a cég ügyvezetője.

Tanulság volt számomra. Ha valahol vagy, de nem az igazi, akkor inkább lépj ki belőle a hidegbe, mint hogy ott legyél egész életedben kicsit elfogadható, kicsit nem rossz helyen. Ha nem jövök el a cégtől korábban, amikor értékesítő voltam, akkor biztosan nem engem keresnek meg azzal, hogy legyek az ügyvezető

– mondja Csereklyei Bálint, aki 2018 májusától irányítja az iLogisticet ügyvezetőként.

A kezdet az új pozícióban is nehéz volt, rengeteg volt az érdekellentét, az új ügyvezető nem is értett egyet minden tulajdonosi döntéssel. Ehhez jött még 2019 elején, hogy a három legnagyobb partnernél komoly problémák voltak, és úgy tűnt, hogy a 350 millió forintos árbevételű iLogistic abban az évben feleannyit tud csak termelni.

Csereklyei Bálint akkor jelezte, hogy így nem szeretne ügyvezető lenni, viszont megvenné a céget. Sikerült megállapodni 2019 végére, csakhogy a koronavírus-járvány mindent keresztülhúzott 2020 elején, és már akkor látni lehetett, milyen hatással lesz a pandémia az e-kereskedelemre. Ez akadályozta, nehezítette a tárgyalásokat, de sikerült mindenben megállapodni, és Csereklyei Bálint 2020 közepén egyedüli tulajdonosa lett az iLogistic cégnek, amely onnantól kilőtt, mint a rakéta.

A kiszervezett logisztika a jövő

A vállalat fulfillment-szolgáltatással, webshoplogisztikával foglalkozik. Ennek nagyjából az a lényege, hogy ha valaki webshopot üzemeltet, azt a világ bármely pontjáról képes irányítani egy laptoppal és egy jó wifivel, csak meg kell találnia hozzá az adott országban a megfelelő fulfillment-szolgáltatót, amely onnantól kezdve foglalkozik az áruk bevételezésével, a raktározással, a készlet utáni felelősségvállalással, azzal, hogy időben kimenjenek az áruk, a pénzek bejöjjenek, legyen doboz a csomagoknak, legyen futárcég, amely eljuttatja a vásárlóhoz, és így tovább.

A webáruházat üzemeltető személynek csak figyelnie kell a laptopon keresztül a forgalmat, és ha látja, hogy fogyóban van a készlet, azt beszerzi, ami már jön is hozzánk. Van olyan ügyfelünk, aki nemcsak velünk, hanem még az árujával sem találkozott. A webshop üzemeltetésének az a jövője, amivel mi foglalkozunk

– mondja a cégvezető, aki szerint nagy a piac, egyre több a webshop, egyre több ember van, aki ott vásárol, ráadásul egyre többet, ezért nem is lépnek egymás lábára a konkurenciával.

A tulajdonos szerint Magyarországon 2016-ban még azt sem tudták, mi az a kiszervezett logisztika. Manapság viszont már ott tartunk, hogy aki elkezd beszélgetni a webshopról, tisztában van vele – igaz, még nem mindenki él a lehetőséggel.

A szolgáltatás azért is állja meg a helyét, mert ha valaki webshopot nyit, annak szüksége van szállító cégre, doboz-, borítékgyártó cégre, raktárra, amelyek nagyon sokba kerülnek egy áruház esetében, mivel csak kisebb mennyiségeket rendelnek be az eszközökből.

„Mi viszont egyszerre nem kétszáz darab dobozt veszünk, hanem százezret, ráadásul a futárcégeknél is erős a pozíciónk, mivel a teljes átmenő volumenjüknek az egy-két százalékát kitesszük, és így sokkal jobbak az áraink. 

Ha egy kis webshop jön hozzánk, akkor a szolgáltatási díjunk plusz a szállítási költség kerül annyiba, mint ha saját magának intézné csak a szállítási költséget,

és akkor a többiről még nem is beszéltünk. Aztán rájön, hogy ez így sokkal jobb neki, ha velünk dolgozik, mivel nem kerül többe, ráadásul nem is kell foglalkoznia például a szállítással, a raktározással” – mondja Csereklyei Bálint, aki szerint a kisebb cégeknél a spórolás az elsődleges szempont, míg a nagyobbaknál a kényelem vagy a tőke felszabadítása, amely adott esetben akár több tízmillió forint is lehet, ha kiszervezik a logisztikát.

Emellett a szezonális ingadozások kezelése is fontos, legyen szó a karácsonyról, a Black Friday-ről vagy a Glamour-napokról. Előfordul, hogy ilyenkor egy-egy webshop nem tud mit kezdeni a túlságosan nagy kereslettel, és nem tudják kiszolgálni a rendeléseket.

„Ez is a szolgáltatásunk lényege, hogy nálunk nincs csúszás, és van megoldásunk a hirtelen megnőtt keresletre, mert nálunk van mondjuk hatvan ember, akiket át tudok csoportosítani adott esetben, így a vásárlók semmit sem érzékelnek abból, hogy egyik pillanatról a másikra amúgy harmincszorosára nőtt meg a forgalom. A Játéksziget az egyik legnagyobb a 2021-ben szerződött ügyfeleink közül. Elképesztően szezonális piacról, a játékpiacról beszélünk, ahol minden elvárásunkat felülmúlta az év végére adott forgalmi előrejelzésük, amelyet utána még jelentősen túl is teljesítettek. Így az együttműködésünk első évében az egyik legeredményesebb szezonjukat kezeltük le, úgy, hogy a vásárlók nem tapasztaltak csúszást a rendelések teljesítésében. Sok logisztikai partnerrel dolgoztak már együtt az elmúlt években, de a tapasztalatok alapján azt látjuk, hogy mi voltunk az első olyan, amelynek ezt sikerült így megvalósítani” – mondja az iLogistic tulajdonosa, aki elismeri, a koronavírus nagy lökést adott a cég életében.

A koronavírus óriási lendületet adott az e-kereskedelemnek

Igaz, 2020 márciusában hatalmas visszaesés volt, amikor az emberek pánikszerűen csak az fmcg-termékeket vásárolták, ám áprilistól elindultak a valódi trendek, és az emberek vitték a fogyasztási és használati cikkeket, mint a cukrot.

„Nem is annyira a rendelések volumenénél éreztük a koronavírus hatását, hanem sokkal inkább az új szerződő ügyfelek mennyiségénél. Ideális állapot volt számunkra, mert rengeteg kereskedelmi cég kapcsolt, hogy webáruházra lesz szüksége, és megkönnyíti a helyzetet, hogy nem kell külön-külön szállítócéggel, dobozgyártóval, külföldi szállítóval, raktárral, hanem csak velünk, és nálunk mindent megkapnak egyszerre. Az egyik ügyfelünknek, az iSTYLE-nak szinte minden napja nagyjából olyan volt 2020 májusától, mint az előző évben a Black Friday napján. Mivel a boltokat be kellett zárni, azoknak a forgalma is átterelődött a webre, amit maguknak nem tudtak volna kiszolgálni, így kapóra jött a mi fulfillment-szolgáltatásunk” – osztja meg a pandémiával kapcsolatos tapasztalatait Csereklyei Bálint, aki meglepődött, hogy a lezárások miatt megváltozott vevői szokások mennyire stabilak, és a korlátozások megszűnésétől függetlenül ugyanolyan erős marad az online kereskedelmi szektor növekedési üteme és a szolgáltatásuk iránti igény.

Az e-kereskedelmi szektor egy esztendő alatt háromévnyit ugrott, Csereklyei Bálint éppen ezért attól sem tart, mi lesz akkor, ha véget ér a járvány – ráadásul nagy tervei vannak.

Először is a 2021-es, egymilliárd forintos árbevételt meg akarja duplázni idén,

emellett pedig a tervek között szerepel a nemzetközi terjeszkedés is, eleinte a régióban – Szlovákiában, Romániában, Horvátországban –, valamint fejleszteni szeretnék a szoftverüket is a hazai szektorban és rövidíteni a szállítási időket: ha például valaki este 10 óráig leadja a rendelését, másnap reggel már át tudja venni.

Nagyon stabil anyagi helyzetet értünk el, most pedig azt nézzük, hogy melyik irányba ugorjunk el. A cég jelenlegi állapota olyan, mint a béka a tavirózsa levelén: feszített, duzzadó combokkal várja a következő lépést, és ugrásra kész

– mondja Csereklyei Bálint.

Amikor átvette a cég irányítását 2020 elején, húsz fő dolgozott a vállalatnál 2000 négyzetméteren, 50 ügyféllel. Mostanra hatvanan vannak 7000 négyzetméteren, nagyjából 300 ügyféllel, és havonta körülbelül 70-80 ezer rendelésszám érkezik be, míg napi szinten 3500-4000 csomagot küldenek ki. A cégvezető tervei szerint 2022 végére már 120-130 ember dolgozik az iLogisticnél, vagyis nemcsak a vállalat árbevételét duplázná meg, hanem a méretét is.

Úgy tűnik, elég szélesre nyílt az az ajtó...

(Borítókép: Csereklyei Bálint. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok