Nyilvánosságra hozták azoknak a szereplőknek a neveit, amelyeket az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) még kitakart az Elios-üggyel összefüggésben publikált dokumentumoknál. Az uniós szerv arra gyanakszik, hogy az érintettek egy egész hálózatot működtettek azért, hogy túlárazzák a közbeszerzéseket és minél több EU-s forrást tudjanak lehívni.
Az OLAF a 35, az Elioshoz kötődő közbeszerzés közül mindben visszaélésre gyanakszik, 17 pályázatban pedig úgy vélik, hogy egy szervezett csalási mechanizmust, egy egész hálózatot vonhattak be ebbe. A hivatal nemrég nyilvánosságra hozta ugyan a vizsgálati anyagaikat, de a dokumentumokban több nevet is kitakartak. A 24.hu most közölte, hogy kik lehetnek még érintettek ezekben az ügyekben. Köztük előkerült Hamar Endre neve, aki egy gimnáziumba járt Tiborcz Istvánnal.
Az ő cége, a Sistrade Kft. a 35-ből 22 projektben felbukkant azáltal, hogy megrendelői oldalon részt vettek a pályázatok előkészítésében. Mindeközben Hamar Endre a tendereken győztes Eliosban is tulajdonos volt, ami jogilag összeférhetetlennek számít. Az OLAF szerint ezáltal
irányított feltételekkel előnyös helyzetbe hozták az Eliost a közbeszerzésen, miközben a cég hozzáfért olyan bizalmas információkhoz is, amelyekhez más pályázók nem.
A jelentés kiemelten foglalkozik a Hamar és Tiborcz közötti üzleti kapcsolatokkal is. A gimnáziumi évek után, 2011-ben közös céget hoztak létre, amiből Hamar ugyan kiszállt, de utána az Elios mellett az azóta nagyra nőtt ingatlanos vállalkozásban, a BDPST-ben is újra üzlettársak lettek.
A jelentés szerint Hamar Endrének nem csak közös pénzügyi érdekeltségei voltak az Eliosszal, illetve Tiborczcal, hanem a Sistrade gyakorlatilag az Elios egyik vezetőjével együtt készítette el a jelentkezésekhez használt, az árak felsrófolásához összeállított Excel-táblát is. Vagyis a pályázat kiírását szervező cég már a pályázat beadásán is együtt dolgozott a későbbi nyertessel úgy, hogy Hamarnak mindkét cégben volt érdekeltsége.
Egy másik cégben – amely ugyancsak szereplője az ügynek – szintén társtulajdonos Hamar Endre. Az Eupro Projektmenedzsment Kft. neve összesen 12 pályázattal összefüggésben jelent meg. Ebben a cégben Hamar Endre mellett Kárpáti Péter György volt még tulajdonos, aki Lázár János holdudvarához tartozik, és korábban már egy másik céggel komoly megbízásokat nyert a Miniszterelnökségtől is.
Az OLAF szerint a hálózat része lehetett Mancz Ivette is, aki a pályázatok előkészítése idején az Elios – akkor még E-OS Zrt. – közvilágítási üzletágának volt a vezetője. A Direkt36 portál egy korábbi cikkéből erről az derült ki, hogy Szekszárd egykori fideszes polgármestere, Horváth István 2012-ben már akkor telefonon egyeztetett Manczcal néhány pályázatról, amikor a projekteket még meg sem hirdették.
(via 24.hu)