Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter elmondta, hogy miért támogatja a magyar kormány a világ legnagyobb gumigyártóját

2022. február 11., péntek 14:10

A japán Bridgestone vállalat is élt a kormány beruházásösztönzési támogatásával, és leépítések helyett kapacitásfejlesztésbe kezdett a koronavírus-járvány alatt, így téve tanúbizonyságot Magyarország iránti lojalitásáról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Környén.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a japán cég magyar leányvállalatának tizenöt éves jubileumi ünnepségén hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt tizenkét évben sikeres országgá vált annak köszönhetően, hogy a kormány mindig „speciális magyar válaszokat” adott a nehéz helyzetekre.

Ezek abban hasonlítanak egymásra, hogy mind komoly támadások alatt állnak, de mind sikeresnek bizonyultak

– fogalmazott, példaként hozva fel a keleti nyitás stratégiáját, amely szerinte mára a gazdaság sikerének fontos alapjává vált.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy míg 2007-ben a globális beruházások nyolcvan százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak húsz százalékát keletiből, tavaly ez az arány teljesen megfordult, a Kelet részesedése hetvenszázalékosra nőtt, míg a Nyugaté harmincszázalékosra csökkent.

Aláhúzta, hogy az elmúlt három év mindegyikében valamelyik keleti országból érkezett Magyarországra a legtöbb beruházás. Tavaly például a külföldi beruházások értékének mintegy hatvan százaléka keleti cégekhez kötődött.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ha nem indítottuk volna el a keleti nyitás stratégiáját, akkor 2021 nem lehetett volna tripla rekordév és nem hozta volna el a magyar gazdaság elmúlt harminc évének legmagasabb növekedési ütemét

– közölte.

A világ legnagyobb gumigyártójának számító Bridgestone magyarországi leányvállalata 2006 óta közel 130 milliárd forintot fordított tatabányai gyárának felépítésére, amely így a cég egyik legmodernebb európai üzemévé vált. Az elmúlt másfél évtizedben több mint 38 millió gumiabroncsot állítottak elő Tatabányán, ahol a cég jelenleg 1300 embert foglalkoztat.

 A miniszter elmondta, hogy Magyarországon a hetedik legnagyobb beruházói közösséget a japán vállalatok alkotják, amelyek modern technológiájukkal nagyban hozzájárulnak a gazdaság dimenzióváltásához. Aláhúzta, hogy a távol-keleti országok közül Japánnal bonyolítja le Magyarország a legnagyobb kereskedelmi forgalmat, ennek értéke a tavalyi év első 11 hónapjában több mint 21 százalékkal emelkedett.

Hozzátette azt is, hogy 

Magyarország húsz év alatt a 35. helyről a 15. helyre jött fel a gumiabroncs-exportáló országok világranglistáján.

Leszögezte, hogy a nagy nemzetközi cégek működése nem szembeállítható és nem is szembeállítandó a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatásával, ugyanis előbbiek növekedése a helyi beszállítóknak is jelentős hasznot termel.

Rovatok