Index Vakbarát Hírportál

575 millió eurót szerzett az állam japán kötvénykibocsátással

2022. február 18., péntek 17:32

A nagy részét csak környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági célokra költheti az állam.

Ugyan Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon a töretlen befektetői bizalomnak tudta be az újabb sikeres devizakötvény-kibocsátást. A Reuters Portfolio által idézett tudósítása inkább azt emelte ki az ügylet kapcsán, hogy meglepő volt, hogy egyáltalán sor került rá, mivel az utóbbi hónapokban, hetekben a bizonytalan világgazdasági és politikai helyzet miatt jelentősen emelkedtek a hosszú lejáratú japán államkötvények hozamai is, csak az év eleje óta 20 bázisponttal, miközben tavaly egész évben volt ekkora az emelkedés. A hosszabb futamidejű, 15 és húszéves kötvény kibocsátásának lehetőségét végül el is vetették. 

A Reuters szerint végül 16 milliárd jen értékben hároméves, 46,8 milliárd jen értékben ötéves, 4,7 milliárd jen értékben hétéves, 7,8 milliárd jen értékben pedig tízéves papírokat bocsátott ki Magyarország, erős, túlnyomórészt japán befektetői érdeklődés mellett. Emiatt a 0,45–1,15 százalék közötti kötvényhozamok végül is elmaradtak az előző, hasonló tranzakciótól. 

A pénzügyminiszter szerint a sikeres kötvénytranzakcióval összesen 575 millió eurónyi forrást szerzett az ország. A kötvények közül a hároméves futamidejűek hagyományosak voltak, míg a három másik sorozat zöldkötvény volt, vagyis az ezekkel bevont forrást csak igazoltan környezetvédelmi, klímavédelmi, fenntarthatósági célokra lehet fordítani. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt években négyről hat évre javult az adósság futamideje, kedvezőbbé vált a szerkezete és biztonságosabb a finanszírozása is. Az államadósságon belül 25 százalék alá szorították a devizában jegyzett adósságok arányát – igaz, az elmúlt egy-két évben ismét nőtt a külföldi pénznemben jegyzett állampapírok mennyisége –, és 65 százalékról harminc százalékra esett vissza a külföldi befektetők aránya is.

Rovatok