Index Vakbarát Hírportál

Bill Gates: Szinte biztos egy újabb világjárvány a közeljövőben

2022. február 21., hétfő 12:15

A Microsoft-alapító Bill Gates, aki jótékonysági alapítványával rendszeresen foglalkozik a különböző járványos betegségekkel, azt jósolja, hogy ugyan a koronavírus-fellángolás legnehezebb szakaszán már túl vagyunk, de szinte biztos, hogy a közeljövőben kitör egy új pandémia. Szerinte az orvostudomány fejlődése segíthet, hogy ne ismétlődjön meg a mostani világjárvány, már 300 millió dollárt rá is költött.

Az összeesküvés-elméletek hívei gyakran mutogatnak Bill Gates amerikai milliárdosra, hogy valójában az ő mesterkedése a koronavírus-járvány. A róla terjedő álhírek alapja, hogy a korábbi Microsoft-vezér a Bill és Melinda Gates Alapítvány révén sokat foglalkozik olyan járványokkal, mint az ebola, a HIV vagy a malária tömeges terjedése. Már 2015-ben figyelmeztetett arra, hogy a világ nincs felkészülve egy könnyen fertőző betegség kitörésére, ezt pedig végül részben visszaigazolta a 2020-ban kitört koronavírus-járvány.

Ezért is érdekes, hogy Gates pénteken a németországi éves müncheni biztonsági konferenciája után a CNBC-nek adott interjújában  azt jósolta, hogy „szinte biztos egy esetleges új világjárvány, amely valószínűleg egy, a koronavírus-családtól eltérő kórokozótól származhat”.

„Lesz egy újabb világjárvány. Legközelebb más kórokozó lesz” – mondta Gates, aki szerint a Covid–19 esetében látható, hogy a mostani megbetegedések már nem olyan súlyosak, így az egészségügyi válság legveszélyesebb szakaszán talán már túl van a világ. Gates szerint ez sok helyen magának a vírusnak köszönhető, amely egyfajta immunitást hoz létre, és „jobban sikerült eljuttatni a világ lakosságához, mint nekünk a vakcinákat”.

„A súlyos megbetegedések esélye, amely főként az időskorral, az elhízással vagy a cukorbetegséggel függ össze, mostanra drámaian lecsökkent a fertőzésnek való kitettség miatt” – mondta a milliárdos.

Gates úgy véli, már „túl késő” elérni az Egészségügyi Világszervezet azon célját, hogy 2022 közepére a világ népességének 70 százalékát beoltják. Jelenleg a világ népességének 61,9 százaléka kapott legalább egy adag Covid–19 elleni vakcinát, de még mindig nehezen jutnak el a legszegényebb területekre a készítmények. Állítja, a világnak a jövőben gyorsabban kellene lépnie a vakcinák kifejlesztése és terjesztése terén, és felszólította a kormányokat, hogy már most fektessenek be a kutatásokba.

Legközelebb két év helyett inkább hat hónapot kellene célként kitűznünk

– mondta Gates az oltási program fejlesztéséről, hozzátéve, hogy a szabványosított platformok, köztük a hírvivő RNS (mRNS) technológia ezt lehetővé tenné. „A következő világjárványra való felkészülés költsége nem olyan nagy. Ez nem olyan, mint az éghajlatváltozás. Ha racionálisan cselekszünk, akkor legközelebb időben elkaphatjuk [a betegséget]” – magyarázta az interjúban.

A Microsoft-alapító a Bill és Melinda Gates Alapítványon keresztül a brit Wellcome Trusttal együttműködve 300 millió dollárt adományozott a Coalition for Epidemic Preparedness Innovations (CEPI) nevű szervezetnek, amely segített a Covax program végrehajtásában, tervezésében. Az ENSZ által támogatott projekt lényege, hogy a szegényebb országok is hozzáférjenek a vakcinákhoz, amiben a fejlettebb országok pénzügyi és vakcinafelajánlásai játsszák a döntő szerepet.

A CEPI célja, hogy 3,5 milliárd dollárt gyűjtsön össze annak érdekében, hogy az új vakcina kifejlesztéséhez szükséges időt mindössze 100 napra csökkentse.

(Borítókép: Bill Gates. Fotó: Evan Vucci / AFP)

Rovatok