Index Vakbarát Hírportál

Szlovéniában is próbálják tompítani az energiaárak emelkedését

2022. február 22., kedd 22:41

Kedden szavazta meg a szlovén parlament azt az intézkedéscsomagot, amely az energiaár-emelkedés háztartásokra gyakorolt hatásának enyhítését célozná meg – adta hírül az MTI a szlovén közszolgálati televízióra (RTV) hivatkozva.

A 108 millió euró értékű csomag 710 ezer rászoruló háztartást érint, köztük a nyugdíjasokat, a szociális segélyre szorulókat, illetve a nagycsaládosokat.

A 150 euró összegű energiautalványt egyszer fizetik ki, a négy vagy több gyermekkel rendelkező családok pedig további 50 euró összegű támogatásban részesülnek.

Február 1-jétől április végéig minden háztartás mentesül a nagy hatásfokú kapcsolt és megújuló energiaforrások termelésének támogatására vonatkozó járulékfizetési kötelezettség alól is.

Továbbá szintén három hónapra befagyasztották a szállítási és az elosztási rendszerhasználati díjat minden fogyasztó számára.

Az intézkedéscsomagot a kormány javaslatára gyorsított eljárásban, 46 igen szavazat mellett, egy nem ellenében fogadta el a 90 fős parlament.

A szlovén energiaügynökség ugyanakkor határozottan ellenezte a hálózati díjak csökkentését. Szerintük ugyanis mindez ellentétes az európai joggal. Azt is bejelentették, hogy kezdeményezni fogják a rendelet ideiglenes felfüggesztését az alkotmánybíróságon.

Rovatok