Jelenleg nincs tudomásunk olyan magyar sofőrről, aki Ukrajnában fuvarban lett volna a hadműveletek megkezdésekor – mondta az Indexnek Székely Sándor, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezete elnöke. Igaz, a tagok túlnyomó része elsősorban Nyugat-Európa felé vezet járművet, az ukrán–orosz vagy belarusz–orosz viszonylatban kevesebben járnak: nagyjából a magyar telephelyekről induló sofőrök 10 százaléka. Egyelőre annyit tudnak, hogy az úton lévő sofőrök igyekeznek kikerülni Ukrajnát, és inkább Breszt és Lengyelország felé mennek.
A szomszéd országban zajló háborúnak azonban nagyon gyors hatása lesz a magyar közúti fuvarozásra is.
Részben azért, mert a kisebb, önfoglalkoztató vagy mindössze pár járművezetővel dolgozó vállalkozások közül sokaknak volt ukrajnai célállomásokra szóló, jellemzően élelmiszerek szállítására szóló megbízása, ezek elmaradása vagy bizonytalan ideig tartó szünetelése pedig lesz, akit a tevékenysége feladására kényszerít.
Egyelőre azzal kapcsolatos részletek sem ismertek, hogy pontosan milyen, a szállítmányozást érintő szankciókat kíván életbe léptetni az Európai Unió az orosz agresszió miatt. Ha nagy lesz a szigor, az Oroszországba menő szállítás is leállhat, ami szintén kihathat ezen vállalkozások működésére és a sofőrök foglalkoztatására is.
Amennyiben pedig az eddig az orosz inváziót a katonák átengedésével segítő Belaruszra is kiterjesztik a szankciókat, akkor még nagyobb gond lehet majd az áruszállításban, és ez nem csak a magyar megrendelőknek és fuvarozóknak fáj majd. Breszt ugyanis az egyik legnagyobb és legforgalmasabb tranzitpontja az Európába importált orosz áruféleségeknek, legyen szó ipari nyersanyagokról, fáról vagy egyéb termékekről.
Székely Sándor szerint azonban ennél is gyorsabban és közvetlenebbül érintheti a magyar fuvarozócégeket a háború. Az egyre általánosabb sofőrhiány enyhítésére ugyanis számos nagyobb vállalat foglalkoztat most már évek óta jelentős számban ukrán, illetve belarusz sofőröket is.
Márpedig most sokan latolgatják a kollégák közül, hogy mit csináljanak: vannak, akik visszamennének Ukrajnába önkéntesként harcolni, de olyanok is, akik inkább maradnának és dolgoznának
– mondta Székely Sándor. És persze olyanok is akadnak, akik már épp munkafelvétel előtt álltak, de az általános hadkötelezettség elrendelése miatt már nem jutottak ki az országból. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a sofőrök mekkora része dönthet a hazatérés mellett, illetve hogy hányan nem tértek vissza az esetleges ukrajnai családlátogatás után, márpedig ez a fuvarszervezők számára is megnehezítheti a munkaszervezést a közeljövőben. És ez várhatóan nem csak Magyarországon lehet így, bár a legtöbb Ukrajnával szomszédos országban egyelőre inkább a menekültek érkezésével, fogadásával és ellátásával vannak elfoglalva.
(Borítókép: Kamionok Szenkivkánál 2022. február 14-én. Fotó: Chris McGrath / Getty Images)