Index Vakbarát Hírportál

Patreonon gyűjtött, hogy segítsen az ukrán hadseregnek, lelőtték az oldalát

2022. február 27., vasárnap 13:09

Egy ukrán nonprofit szervezet golyóálló mellények gyártásával és felajánlásával igyekezett segíteni országa hadseregét és az annak védelmére felkészülő civileket egyaránt. Az adománygyűjtő portál szabályzatában tiltja az erőszakra és katonai célokra felhasználható felszerelések terjesztését, ezért a cég oldalát törölték.

A Come Back Alive (Térj vissza épen) egy 2014-ben alapított nonprofit szervezet, amely golyóálló mellényeken kívül éjjellátó eszközök és hőkamerák gyártásával is foglalkozik. A kijevi cég az ukrán hadsereg megsegítésére jött létre még a kezdeti konfliktus idején, amikor még jóval fejletlenebb felszereléssel kellett fellépniük az orosz csapatok ellen. A cég neve is onnan származik, hogy ezt írták a katonáknak adományozott mellényekre.

Az orosz hadsereg nem sokkal Putyin bejelentése után, szerdán kora reggel kezdte meg Ukrajna megszállását. A Patreon adománygyűjtő oldal csütörtökre kapcsolta le a Come Back Alive oldalát, ahova egészen a háború megkezdődéséig kisebb pénzek folytak be havi szinten. A CNBC-nek adott interjújában Taras Chmut elmondta,

szerdára több mint 300 ezer dollár (közel 100 millió forint) támogatás érkezett.

Az adományok között sok volt az 1000 dollárnál kisebb felajánlás is, de aki már csütörtökön próbálkozott beszállni, az azzal találkozott, hogy a cég Patreonja nem elérhető. Chmut is ezzel találkozott, mikor megpróbálta megnézni, hogyan tudná felhasználni az oldalon összegyűlt szokatlanul nagy összeget. Utoljára augusztusban gyűlt össze annyi, amit már elutalt a Patreon, de az azóta érkezett támogatások valószínűleg nem fognak eljutni oda, ahova szánták őket.

A felek közti üzenetváltásban a Patreon még azt mondta, vizsgálja az esetet, és hogy a támogatás felhasználását bemutató anyagok ütközhetnek a belső szabályzatukkal, amely tiltja az erőszakos tevékenységre és katonai műveletekre használható eszközök terjesztését. Később a Patreon azt jelentette egy blogbejegyzésben, hogy a befolyt pénzt visszajuttatják a felajánlóknak, és többek között az ukrán vöröskeresztet javasolják alternatívaként, a Come Back Alive támogatása helyett.

Chmut elmondása szerint maga is szolgált a hadseregben, és életeket menthetnének a szervezete által készített golyóálló mellényekkel. Különösen hasznosak lehetnének a védőfelszerelések most, amikor az ukrán kormány fegyvereket oszt a civiljeinek, és arra buzdítja őket, hogy vegyék ki részüket a harcokból. A Patreon oldal nagyban könnyítette az adományozást, különösen az országon kívül élők számára. Chmut szerint ez túl sok támogatás ahhoz, hogy lemondjanak róla.

Korábban is előfordult már, hogy a Patreon oldalakat törölt, tipikusan amerikai és brit jobboldali tartalomgyártókat zártak el a szolgáltatásuktól, mint a hazánkban is megfordult Milo Yiannopoulust vagy a sokáig Sargon of Akkad néven publikáló Carl Benjamint. Az említett szereplők kapcsán az is felmerült, hogy politikailag motivált alapon törölte őket a Patreon, de az eseteket megelőzően arra is volt példa, hogy baloldali, anarchista elveket valló csoport oldalát állították le, amiért feltehetően általuk célba vett személyekről személyes információkat terjesztettek online.

(Borítókép: Ukrán katonák Kijevben 2022. február 24-én. Fotó: Daniel Leal / AFP)

Rovatok