Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándor: Nincs olyan szegmense a banknak, ami gyengén működik

2022. március 4., péntek 09:16 | aznap frissítve

Robusztus nyeresége volt 2021-ben az OTP Csoportnak: a 476 milliárd forintos eredményből 76 milliárd jött az orosz és ukrán leánybankok nyereségéből. Az elmúlt napokban orosz és ukrán leányoknál is nőtt a bank betétállománya. Ezért egyelőre nem tervezi a kivonulást az OTP Oroszországból. De marad a konzervatív stratégia, további kockázatokat nem vállalnak.

„Rekorderedményt értünk el 2021-ben, amire büszkék vagyunk” – mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a pénzintézet eredménybeszámolóján. Ez egyrészt a működési eredmény jelentős növekedése, illetve a kockázati költségek csökkenése után jött össze. Utóbbival kapcsolatban ismertette, hogy ez szükségszerű volt, a bank továbbra is konzervatív politikát folytat működése során. A bank vezetője szerint fontos, hogy a tőkemegfelelési mutató 18,5 százalék, ami magyar és régiós viszonylatban is kiemelkedő. A 75 százalékos hitel/betét arány mutató is azt jelzi, hogy ha megfelelő a bank tőkehelyzete, nincs szükség külső forrásbevonásra. Viszont emiatt emeli a bank a hitelekéhez képest lassabban a betéti kamatokat. 

Kiemelte azt is, hogy

az operatív likviditási tartalék Magyarországon 3341 milliárd forint. 

„Nincs olyan szegmense a banknak, ami gyengén teljesítene” – jelentette ki Csányi Sándor.  

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta azt is, hogy február 23. óta

Ukrajnában 4, Oroszországban 11 százalékkal nőtt a csoport leánybankjainál elhelyezett betétállomány,

miközben más pénzintézeteknél sorok álltak, hogy felvegyék a pénzüket az emberek – mondta Csányi Sándor. Átlagosan 42 fiókunk van nyitva, a munkavállalók be akarnak járni dolgozni, ki akarják szolgálni az ügyfeleket Ukrajnában. Tőkére vetítve Ukrajna hozta a legnagyobb jövedelmezőséget. A háborún kívül más problémát nem látunk – magyarázta Csányi Sándor.

Hozzátette: az OTP-bankcsoport talán a legerősebb menedzsmenttel rendelkezik, és van egy tudatos utánpótlási tervük, ami szerint minden vezetőnek 2-3 megfelelő utódja van. Akinek nincs megfelelő utódja, az nem maradhat meg a banknál. Rendkívül felgyorsultak a digitalizációs fejlesztéseink, több mint 800 IT-fejlesztő kollégájuk van, ez nagyon nagy erő, ha a fejlesztések felgyorsítására van szükség. Ez a külföldi leánybankokra is igaz, ha szükséges, akkor fiatal, lojális és a legprofesszionálisabb képességű menedzsment áll rendelkezésre.

Ennek köszönhetően mindkét, a konfliktusban érintett országban gyorsan tudunk reagálni 

– hangsúlyozta Csányi Sándor.

Az ukrán leánybank felügyelőbizottsági elnöke, Kuhárszki András elmondta, hogy a pénzforgalmi működés zavartalan, a készpénzlogisztika nehezebb a háború miatt, a hitelezés leállt, de mivel nemzetbiztonságilag fontos bank, így bizonyos ügyfelek esetében – mint egy gyógyszertár – folyósítanak. Az ukrán nemzeti bank engedélyezte a napokban a devizafelvételt az ügyfeleknek, az OTP által biztosított forgalom lefedi az ilyen igényeket. Úgy látták, hogy elsősorban a nem annyira tőkeerős ukrán bankok ügyfelei helyeztek el náluk betéteket az elmúlt napokban. 

Oroszországban is helytállnak a kollégáink, rubellikviditása van a banknak. Ami nehézséget okoz, az a dollárlikviditás drágulása – mondta Csányi Sándor. Ezt azzal egészítette ki Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese, hogy ugyan a treasury működtetését nehéz folyamatosan fenntartani, de megoldják, és folytatják az ügyfelek áruhitelezését is. 

Abban bízom, hogy az elmúlt napokban nem a magyar kisbefektetők adták el az OTP-részvényeiket, mert a bank működésében semmi sem indokolta a bekövetkező áresést, ezért kár lett volna, ha egy élet megtakarítása veszett volna el az elmúlt napokban ezeknél az embereknél 

– mondta Csányi Sándor. Hozzátette, mindkét országban van jövője a bankcsoportnak, és senkinek nem érdeke, hogy a háború elhúzódjon, ezért drukkol annak, hogy mielőbb béke legyen.

Noha egyes nyugati intézményi befektetők elhagyják az orosz piacot, azonban ha most azonnal kivonulnánk, azzal veszteséget okoznánk a befektetőinknek, ezt pedig szeretnénk elkerülni, ugyanakkor további jelentős kockázatokat nem vállalunk 

– hangsúlyozta Csányi Sándor. Kérdésre válaszolva hozzátette: jelentős kockázatnak azt tekintenék, ha hirtelen több száz millió dolláros likviditást kellene az orosz leánybank számára biztosítani. 

Csányi Sándor szerint a 18 ezer forintos részvényárból a két ország hatása legfeljebb 15 százalékot jelent. A csoport összes eszközének 6,5 százalékát adja a két leánybank eszközeinek értéke, az orosz és az ukrán nettó hitelek összesített súlya kevesebb mint 8 százalék a csoporton belül. Amennyiben pedig nullára leírnák az orosz és az ukrán érdekeltségeket is, akkor a CET1 tőke 16,9 százalékról 15,4 százalékosra csökkenne, ami még mindig nagyon magas arány.

Többször is találkoztam Vlagyimir Putyinnal, mivel ő volt a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöke, én pedig tiszteletbeli alelnök vagyok. Ettől függetlenül nem venném a bátorságot, hogy megjósoljam, mi fog történni 

– válaszolta egy újságírói kérdésre Csányi Sándor. 

Arról viszont beszámolt, hogy a bank magyarországi tervei között szerepel a Sberbank jól teljesítő eszközeinek megvásárlása a szanálási folyamat során. Emellett bízik abban, hogy 2022-ben a magyar piacon folytatódik a hitelállomány organikus növekedése, és minimum 10 százalékos bővülést tud a bank elérni. Továbbá arra számít, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben stabilizálódhat a kamatmarzs is, a profitráta pedig az ideihez hasonlóan alakulhat. Bencsik László ezt azzal egészítette ki, hogy bíznak benne, hogy idén is marad a lakáshitelezés dinamikus növekedési trendje, a zöldhitelezés is keresett az ügyfeleknél. A bank folytatja a digitalizációs folyamatokat, és komoly figyelmet fordít az ESG-szempontoknak való megfelelésre is. 

Az osztalékról szólva az elnök-vezérigazgató továbbra is indokoltnak tartja a pandémia miatt visszatartott 2019-es, 2020-as osztalék idei kifizetését, ami összesen 119 milliárd forintot tesz ki. A 2021-es év utáni osztalékfizetésről márciusban dönt az igazgatóság, és remélhetőleg addigra tűzszünet lesz – jelentette ki Csányi Sándor. 

Így alakultak a részletes eredmények tavaly

A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentése alapján az OTP Csoport 2021 egészében 496,902 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 60 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény nagyságát érdemben befolyásolta, hogy a teljes kockázati költségek 72,5 milliárd forintos volumene mintegy harmada volt a bázisidőszakinak.

Az utolsó negyedéves adat kismértékben elmaradt az elemzői várakozásoktól, azonban a 123,323 milliárd forintos konszolidált korrigált adózás utáni eredmény – korrekciós tételek hatása nélkül – még így is 57 százalékkal magasabb, mint a 2020-as negyedik negyedéves. 

A csoport mérlegfőösszege az év egészét nézve 27 553,384 milliárd forintot tett ki, ami éves alapon 19 százalékos növekedést jelent. A bruttó árfolyamszűrt ügyfélhitelek 14 százalékkal 16 634,454 milliárd forintra nőttek; az ügyfélbetétek 16 százalékos növekedés mellett 21 068,644 milliárdra emelkedtek.

A jelentés szerint az OTP Core korrigált adózott eredménye 2021 egészében 213,4 milliárd forint volt, ami a megelőző évit 34 százalékkal haladja meg. Magyarországon a teljesítő hitelállomány 19 százalékkal bővült, döntően az államilag támogatott konstrukciók eredményeképp. A fogyasztási hiteleknél 25, a jelzáloghiteleknél 12 százalékos volt a bővülés. A vállalati hitelezésben 21, a lízingben 10 százalékos növekedést ért el a bank. A betétállomány 25 százalékkal nőtt egy év alatt, ezen belül a lakossági állomány 15, a vállalati pedig 36 százalékkal bővült. Bencsik László szerint kiemelkedő eredményt értek el az NHP és a Széchenyi kártya Go konstrukciók folyósításában is. 

Az OTP Bank Ukrajna 39 milliárd forintos, éves alapon nézve 49 százalékkal magasabb adózott eredményt realizált 2021-ben; igaz, a forintban kifejezett pénzügyi adatokat befolyásolta a forint-hrivnya árfolyam alakulása.

Az OTP Bank Oroszország 37,6 milliárd forint nyereséget könyvelt el 2021-ben, amely 131 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit; az eredmény alakulását szintén nagyban befolyásolták az árfolyamváltozások. A saját devizában mért működési eredmény stagnált a megelőző évhez képest. A bulgáriai DSK Csoport 2021-ben kumuláltan 76,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami 87 százalékkal meghaladta a 2020. évi profitot.

A jelentésben az is szerepelt, hogy az orosz és az ukrán operációk nélküli teljesítményt illetően a menedzsment 2022-es várakozása az, hogy az árfolyamszűrt teljesítő (Stage 1+2) hitelállomány organikus növekedése 10 százalék körüli lehet, a kamatmarzs stabilizálódhat, a korrigált jövedelmezőségi mutató, a hitelkockázati költség ráta és a működési költséghatékonyság 2021-hez hasonló lehet. Ez a szcenárió arra az esetre vonatkozik, ha az orosz–ukrán konfliktusnak nem lesz érdemi negatív hatása a csoport többi országára – olvasható a pénzintézet jelentésében. 

(Borítókép: Csányi Sándor és Bencsik László. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok