Index Vakbarát Hírportál

Az Amazon feldarabolja a részvényeit, és részvény-visszavásárlási programot indít

2022. március 10., csütörtök 14:51

Az Amazon több mint húsz éve darabolta fel utoljára a részvényeit. Március 9-én, szerdán elérkezettnek látták az időt arra, hogy bejelentsék: szándékukban áll újra felaprózni a részvényenkénti tulajdonrészeket. A részvényesek a május 25-i közgyűlésen dönthetnek arról, hogy megszavazzák-e a részvények húsz részre történő felosztását.

Az Amazon szándékai szerint feldarabolja részvényeit, és részvény-visszavásárlási programot indít. A részvények felosztásáról a részvényesek május 25-én dönthetnek – írta meg szerdán a Marketwatch.

Ha a részvényesek megszavazzák, akkor az Amazon részvényének árfolyama a jelenlegi árfolyam huszadára esik, ezzel együtt a részvényenkénti részesedés is a huszadára csökken. Tőzsdei szempontból ennek a lépésnek a gyakorlati előnye abban mutatkozik meg, hogy a jelenleg tapasztaltnál nagyobb lesz a részvény likviditása, valamint az alacsonyabb ár miatt a kisbefektetők is könnyebben tudnak majd vásárolni belőle.

Akinek például eddig egy részvény megvásárlására igen, de kettőre már nem volt elég pénze, annak most az eddigi egy részvénynek megfelelő húsz helyett lehet például 21-re vagy 39-re is elengedő pénze. Az Amazon azt tervezi, hogy sikeres szavazás esetén május 27-én vagy június 3-án történhet meg a részvények felosztása.

Az Amazon igazgatótanácsa jóváhagyta a vállalat 25 éves történetének legnagyobb részvény-visszavásárlási tervét is, amely tízmilliárd dolláros keretről szól.

2016-ban már létrehoztak egy ötmilliárd dolláros visszavásárlási keretet, de abból eddig csak 2022-ben költöttek pénzt, az eddig rendelkezésre álló keret terhére 2,12 milliárd dollárért vásároltak vissza részvényeket, ezzel az Amazon 2012 óta először élt a lehetőséggel. A befektetők örültek az új, tízmilliárd dolláros bejelentésnek, hiszen az előző napokban megtépázott részvényárfolyam újra elkezdett emelkedni.

Az Amazon részvényei részvényenként 2785,58 dolláron zártak szerdán. Ha ezt az árat osztanák el hússzal, az egy részvényre jutó árfolyam körülbelül 139,28 dollárra csökkenne.

Az árak azonban a felosztásig megváltoznak, így a felosztás utáni ár csak május végén vagy június elején fog kiderülni.

(Borítókép: Smith Collection / Gado / Getty Images)

Rovatok