Mark Zuckerberg vállalkozása egy egyszerű egyetemi projektként indult, aminek a hallgatók összehozása volt az első számú célja. A Facebook évről évre népszerűtlenebb a fiatalok körében, így a cég nemrég megpróbált visszatérni az alapokhoz. A kezdeményezés, úgy tűnik, nem jött össze, hamarosan leállítják a Campust, miközben a cég pénzügyi teljesítménye egyre gyengébb.
A Facebook Campust 2020 szeptemberében jelentették be először, és tették tesztüzembe harminc előre kiválasztott amerikai egyetem számára. A projektért felelős Charmaine Hung az akkor hetedik hónapja tartó pandémiás helyzetre is hivatkozva indította be az oldalt, ahol a hallgatók külön profilt készíthettek, hogy azon keresztül vegyék fel a kapcsolatot évfolyamtársaikkal.
Az eredeti, harvardi diákok számára létrehozott Facebookhoz hasonlóan itt is szakok és évek alapján lehetett regisztrálni és felhasználókra keresni. A Campus már indításakor is a mindenki által használt Facebooktól egy elviekben teljesen külön felületen működött, saját hírfolyammal, kereső- és csevegőfunkcióval.
Nevükön túl a hallgatóknak csak az egyetemi e-mail-címüket és végzésük évét kellett megadni a regisztrációhoz, a többi információ, mint például a születési hely nyilvánosságra hozása, opcionális volt. A profiljuk csak a többi Campus-felhasználó számára volt elérhető, iskolaspecifikus csoportokat és eseményeket találhattak rajta a felhasználók.
A The Verge-nek küldött nyilatkozatában a Facebook kommunikációs munkatársa azt mondta, sokat tanultak a Campus tesztüzeméből, de leállítják a projektet, mert a diákok összehozására a meglévő Facebook-csoportok bizonyultak a leghasznosabbnak. A bezárást egy alkalmazáson belüli üzenettel jelentették be, amiben releváns csoportokat is ajánlottak a Campust felhasználó hallgatóknak.
A Campus első nagyobb terjeszkedése 2021 közepén történt, amikor duplájára növelték a bevont egyetemek számát, de még idén januárban is azt jelentették, hogy további intézmények csatlakozhatnak a felülethez. Ezzel szemben az alkalmazásban küldött figyelmeztetésüknek megfelelően március 10-én minden azon tárolt adat törlődik. Ez alól kivételt képeznek azok az információk, amik tárolására törvény kötelezi a nemrég Metára átkeresztelt anyacéget. A felhasználók a törlés időpontjáig tölthetik le az alkalmazásban összegyűjtött adataikat.
A TechCrunch megkeresésére a Facebook elmondta, jelenleg 204 iskola részese a felhasználói körnek, de cikkükből az is kiderült, hogy rendszeres panaszok érkeztek a Campus marketingjére. A felületre a Facebook-alkalmazáson belül lehetett eljutni, ami nemcsak a diákokat, hanem a tantestület tagjait és a résztvevő szakok egyéb munkatársait is a regisztrálásra biztatta.
A lekapcsolás az alapján is indokolt lehetett, hogy egyelőre nem övezi túl nagy felháborodás a lépést. Egy tavaly kiszivárgott belsős jelentés szerint egyre kevesebb fiatal használja a Facebookot. A Verge által is megszerzett dokumentumban leírják, hogy 2019 óta 13 százalékkal csökkent a felhasználók száma az amerikai tinédzserek körében, és ez további 45 százalékkal romolhat 2023-ig.
Az alkalmazást a fiatal felnőttek is jellemzően a 40–50 éves korosztály terepének érzik, az elérhető tartalmakat gyakran unalmasnak vagy félrevezetőnek találják, és a személyes adataikat is jobban féltik, mint az idősebb korosztályok. Ugyan a Campuson létrehozott profilok elviekben teljesen el voltak zárva a többi Facebook-felhasználótól, a felület alkalmazáson belüli elhelyezése feltehetően nem túl hatásosan kommunikálta ezt a választott célközönségük felé.
Mindez meglátszik a Facebook pénzügyi eredményei is: a legutolsó negyedévben először jelentette a Meta a felhasználószám csökkenését, ami kiegészült azzal, hogy a társaság reklámbevételeire is negatív hatással van, hogy az Apple már korlátozza, a Google pedig a közeli jövőben fogja akadályozni a felhasználók követését. Valamint Mark Zuckerberg cége azt is jelezte, hogy leállíthatja európai működését, ha nem engedélyezik számára, hogy a GDPR-szabályok ellenére az Egyesült Államokba költöztesse szervereit. A Meta kapitalizációjából egy hét alatt eltűnt 500 milliárd dollárnyi kapitalizáció, aminek csak töredékét szedte vissza azóta.
A társaság kilátásai továbbra sem jók: a Morgan Stanley elemzője, Brian Nowak a Meta-részvények célárát 325 dollárra csökkentette a korábbi 360 dollárról. Emellett a 2022-es és 2023-as becsléseit is lerontotta, 5 százalékkal kisebb összegre számít a bevételi előrejelzésében az idén, jövőre pedig 4 százalékkal alacsonyabb forgalomra számít. Az Ebitdára (a hozamfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) vonatkozó becslését 10 százalékkal csökkentette az idei évre. Nowak a Reels nevű új fejlesztésben, a Facebook Tiktokra adott válaszában sem bízik.
(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)