Index Vakbarát Hírportál

Dollárszázmilliókért eladta a cégét a Microsoftnak, azóta bánja a döntést

2022. március 13., vasárnap 20:22

A Wunderlist egy egyszerű, de praktikus telefonos alkalmazás volt, amiben a napi tennivalóit és mindenféle határidős dolgát gyűjthette egy helyre az ember. A Microsoftnak eleinte annyira tetszett, hogy fölvásárolta, aztán pár éve le is kapcsolta, hogy a saját alkalmazását népszerűsíthesse helyette. A Wunderlist atyjának személyes üggyé vált a dolog.

Az eredeti Wunderlist alkalmazást még 2010-ben fejlesztette Christian Reber a párjával és néhány barátjával. A Microsoft 2015-ben vette meg a startupot egy pontosan nem ismert, 100 és 200 millió dollár (34–70 milliárd forint) közötti összegért a Verge akkori értesülései szerint. Reberék már akkor sem lelkesedtek különösebben az üzletért, de mivel éppen gyereket vártak, és amúgy is többször nehéz anyagi helyzetben volt a cégük, a pénzügyi stabilitás felülírta az ösztöneiket.

Állítása szerint a nagy pénzzel nem járt kitörő lelkesedés, ő maga szinte még pezsgőt sem bontott, úgy érezte, a gyermekéről mondott le. A felvásárlás után csapata jelentős részével együtt a Microsoftnál kezdtek dolgozni, és tovább akarták fejleszteni egyszülött alkalmazásukat. A Wunderlist nagyban annak köszönhette népszerűségét, hogy az egyik első applikáció volt, ami kihasználta a felhő adta lehetőségeket, így az okoseszközök terjedésével egyre több és egyre egyszerűbb módjait tudta biztosítani a tennivalók feljegyzésének.

Az anyagi biztonság ellenére Rebert annyira megviselte az eladás, hogy sokszor a gyereke szemébe se tudott boldogan nézni, és terapeutához kezdett járni, de az igazi törés csak akkor érkezett, amikor a Microsoft 2017-ben bejelentette saját tennivalókat listázó To-Do alkalmazását. A To-Do-ba közvetlenül importálhatók voltak a már meglevő listák, és az appot kezdettől úgy hirdették, hogy előbb-utóbb átveszi majd a Wunderlist helyét, amire már akkor sem reagáltak jól a felhasználók – idézi fel a történteket a CNBC.

Reber az áprilisi bejelentés után fél évvel hagyta ott a Microsoftot, és sok szerencsét kívánt nekik a további munkához. Legközelebb 2018-ban jelentkezett, amikor arról rakott ki Twitter-bejegyzéseket, hogy milyen problémákba ütközhettek a To-Do programozói, és hogy az eredeti terv szerint az új szoftver egy éven belül vette volna át a Wunderlist helyét. A Verge cikke szerint az általa leírt helyzet kísértetiesen hasonlít arra a huzavonára, amit a Microsoft a Skype-pal csinált annak idején.

A Wunderlistet végül 2020-ban kapcsolta le teljesen a Microsoft, pedig Reber még azzal is próbálkozott, hogy visszavásárolja régi teremtményét. Természetesen a anyacégnek nem lett volna érdeke megosztani a felhasználóbázisát, ami így is szétszéledt amiatt, ahogy elbántak az eredeti alkalmazással.

Reber legújabb vállalkozása az, hogy a Wunderlist nem hivatalos utódját, az újabb baráti csapatban összerakott Superlist alkalmazást futassa föl. Elmondása szerint a Superlisttel a tökéletes egyensúlyt keresik a projektmenedzsereknek gyártott túlkomplikált felületek és a semmi kollaborációt nem nyújtó minimalista alkalmazások között. Egyelőre gyerekcipőkben jár a cég, de már így is 20 alkalmazottjuk van, és 3 millió dollárnyi (1 milliárd forint) befektetést tudtak összeszedni.

Rebert leginkább az motiválja, hogy saját Microsoftját vagy Salesforce-át hozza össze. Szerinte manapság nagyon könnyű befektetőket találni, gyakorlatilag bármilyen techcégnél, mert egyszerűen sokkal több pénz van a piacon, mint fejlesztő. Jó példa erre az is, hogy a Superlist mellett 4 éve fut a felhőalapú, Pitch nevű PowerPoint-alternatíva. Ennél a cégénél jelenleg 160-an dolgoznak, és a befektetői eddig több mint 130 milliót (45 milliárd forintot) tettek a kosárba. A céget nemrég 600 millió dollárra (207 milliárd forint) értékeltek.

Rovatok