Index Vakbarát Hírportál

Új kompokat kap a Balaton

2022. március 17., csütörtök 18:21

A kormány támogatásával folytatódik a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) jelenlegi flottájának megújítása. Az első komp néhány napja már vízre került, és még az idén megérkezik Balatonra mind a négy új hajó.

A kormány támogatásával folytatódik a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) mostani flottájának megújítása, az első komp néhány napja már vízre is került, de még az idén megérkezik majd mind a négy új a Balatonra – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Mint írják, a Bahart a 6,6 milliárd értékű állami tőkeemelésnek köszönhetően két 45 méteres kompot és két 35 méteres katamaránt szerez be mintegy 5,7 milliárd forintból. A fejlesztések folytatására az értékesített ingatlanokból származó bevétel nyújt fedezetet. Az MTÜ közléséből kiderül, hogy az egyik komp – amely az első új hajó – a napokban került vízre a gyártó komáromi üzemében. 

Hozzáteszik: a szerelési munkálatok a vízen folytatódnak, majd az üzempróbák is megkezdődnek. Áprilisban az egyik katamarán is vízre kerül, majd a hajók szállításra való felkészítése is megkezdődik.

Mivel az új járművek a méretükből adódóan teljesen összeszerelt állapotban nem szállíthatók a Sión, végszerelésük a Balatonon történik. A kompok Szántódrév és Tihanyrév között, míg a katamaránok Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint a Fonyód–Badacsony útvonalon közlekednek majd.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy tavaly csaknem 21 százalékkal nőtt a menetrendi hajók forgalma a korábbi évhez képest. A Bahart tájékoztatása szerint a balatoni kompok utasforgalma is csúcsot döntött, mivel az összesített utasszám megközelítette a kétmilliót. 

Az idei balatoni hajózási szezon húsvétkor veszi kezdetét.

Rovatok