Index Vakbarát Hírportál

Fontos üzenetet kaptak a Sberbank-károsultak, jár még nekik pénz

2022. március 18., péntek 13:15 | aznap frissítve

Végre kiderült, hogy hová tűntek az egykori Sberbank-ügyfeleknek járó családtámogatások, illetve táppénzek, ahogy az is, hogy az érintettek mikor kapják meg végre az őket illető összegeket.

Ugyan megkezdődtek a kártalanítások, egy széles réteg máig nagy gondban van. Az Index az utóbbi napokban nem egy olvasójától kapott felháborodott, egyben kétségbeesett levelet, miszerint volt sberbankos ügyfélként máig nem érkeztek meg hozzájuk a nekik járó, aktuális havi családtámogatások. Hiába jelezték a problémát az illetékeseknek, köztük a Sberbanknak és a Magyar Államkincstárnak.

Olyan családtól is kaptunk jelzést, ahol három gyermek után hiába várták a március elején esedékes családi pótlékot, valamint a gyermeknevelési támogatást (gyet), amire a köznyelvben leginkább csak főállású anyaságiként szoktunk hivatkozni. Itt, ha az alapesetet nézzük, nekik összesen 73 650 forint járna, ha nincs a családban tartósan beteg gyerek, és nem egyedülálló szülő neveli őket.

Egy másik családdal beszélgetve kiderült, emiatt náluk 130 ezer forint hiányzik március eleje óta a családi kasszából. 

A jogszabály szerint egyébként legkésőbb a hónap ötödik napjáig a bankszámlára kell érkeznie a pénznek, ám ez a gyakorlatban többnyire a hónap első, második munkanapján megtörténik. A cikk szerzője például – nem sberbankos ügyfélként – szokás szerint már március 2-án, a kora reggeli órákban megkapta a kiskorú gyermeke után járó családi pótlékot.

Ezzel kapcsolatban az Index március 2-án, a Sberbank összeomlásának híre után pár órával elküldte kérdéseit a Magyar Államkincstárnak, hogy a Sberbank Magyarország Zrt. (volt) ügyfelei mikor kapják meg a nekik járó családtámogatási, valamint egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokat.

A Magyar Államkincstár végül pénteken egy szűkszavú közleményben a következőről tájékoztatta az ügyfeleket, hogy a 2022. március 1. napján utalt ellátásokat a bank 2022. március 17-én visszautalta a Magyar Államkincstár részére.

Az érintettek mindazok, akik az itt felsorolt ellátásokat a Sberbank Magyarország Zrt.-nél vezetett bankszámlájukra kapták:

Az ellátásokat a kincstár hóközi utalásként fogja teljesíteni, a következőképpen: 

Aki szeretné az időközben létrejött új számlaszámát bejelenteni, vagy a lakcímet szeretné módosítani, EZT és EZT a dokumentumot kell kitöltenie, majd elküldenie az ellátást elbíráló kormányhivatalnak. További információk a Magyar Államkincstár honlapján. 

Egy bank összeomlása

Március 1-jén, kedd késő este a jegybank közleményben tudatta, hogy az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A Sberbank Magyarország Zrt. súlyos likviditási és tőkehelyzete miatt az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét, és elrendelte annak végelszámolását.

Bár a magyar Sberbank stabilan működött, azonban az, hogy az ukrajnai orosz invázió miatti szankciók hatására likviditáshiány lépett fel a banknál – részben az orosz tulajdonost érintő szankciók, részben a nemzetközi partnerek bizalmi válság miatti elfordulása okán –, komoly nehézségeket okozott a pénzintézet működésében.

Akkor az is kiderült, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) tíz napon belül 100 ezer euróig helytáll valamennyi jogosult ügyfél betéti követeléséért. Vagyis az OBA 37 millió forintig kártalanítja a betéteseket.

Az MNB ugyan próbált olyan piaci szereplőt találni, amely piaci feltételek mellett átvenné a bank működtetését, azonban nem találtak erre jelentkezőt.

Az OBA-védettség – a befektetési alap, biztosító, befektetési vállalkozás és társai kivételével – mindenkire vonatkozik. A védelem a forintban vagy devizában elhelyezett betétre is kiterjed, ideértve a folyószámlán elhelyezett összeget, a lekötött betétet, az okiratos betétet stb. és azok kamatait is.

A magánszemélyek mellett a vállalkozások, egyesületek, alapítványok stb. betétjeire is vonatkozik a védelem, beleértve a külföldön élőket és a külföldieket is. Az évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű önkormányzatok szintén részesülnek az OBA-védelemben.

Ha egy ügyfélnek több betétje van egy banknál, ezek összeadódnak a kártalanítás összeghatárának meghatározásakor, s együttesen a kifizetési limitig fizethetők ki.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok