Index Vakbarát Hírportál

Klímaügyi mulasztás miatt perlik a Shell igazgatótanácsát

2022. március 20., vasárnap 11:40

Egy Shell-részvényekkel is rendelkező, környezetvédelemre specializálódott ügyvédi iroda egyenesen a cég döntéshozóit perli azért, amiért képtelenek eleget tenni a rájuk is vonatkozó szennyezőanyag-kibocsátási célok betartásának. Az iroda szerint ezzel a Shell hosszú távú érdekeit is képviselik, ugyanis kötelezettségeik figyelmen kívül hagyása a jövőben komoly problémákat okozhat a cégóriásnak.

A ClientEarth kedden jelentette be, hogy keresetet nyújtott be a Shell igazgatótanácsának 13 tagja ellen, és erről a céget is értesítették. A vád szerint a tanács nem tudott vagy nem akart olyan stratégiát kialakítani, amellyel tartani lehetne a Párizsi Megállapodásban kijelölt célkitűzéseket.

Az ügy jelentősége abban rejlik, hogy korábban még soha nem volt arra példa, hogy egy cég igazgatótanácsát személyesen vonják felelősségre, amiért képtelenek voltak „megfelelően felkészülni” egy nulla nettó energiafelhasználású váltásra.

A fenntarthatóság nevében perelnek

„A Shell komolyan ki van téve az éghajlatváltozás fizikai és átmeneti kockázatainak is, klímavédelmi terve mégis alapjaitól fogva félremegy” – mondta a CNBC szerint Paul Benson, a ClientEarth egyik számonkérhetőséggel foglalkozó ügyvédje. Szerinte minél tovább késlekedik az igazgatóság, annál valószínűbb, hogy a vállalatnak hirtelen kell behúznia a kéziféket, hogy megőrizhesse kereskedelmi versenyképességét, és meg tudjon felelni az elkerülhetetlenül érkező szabályozási elvárásoknak.

A ClientEarth meglehetősen sikeres keresetei megnyerésében, így ha a Shell igazgatótanácsa nem reagál érdemben, könnyen lehet, hogy a per végére személyesen lesznek felelősségre vonva, és a bíróság ezen túl is kötelezi majd a céget a Párizsi Megállapodásban foglaltakhoz való igazodásra.

Az egyezmény célja, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez mérten maximum 1,5 Celsius-fokra korlátozza. A Shell viselkedése meghatározó lehet az ügyben, ugyanis a szakemberek szerint a fosszilis tüzelőanyagok, így például a kőolaj és a földgáz elégetése a klímaváltozás egyik legmeghatározóbb mozgatórugója.

A Shell szóvivője szerint az éghajlatváltozás problémája jóval nagyobb annál, hogy egyes szektorokat tegyenek felelőssé érte. A világ kormányainak és szakembereinek együtt kell dolgozniuk, ha megfelelő választ akarnak adni az energiabiztonság és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének kérdésére.

Ezeket a kihívásokat nem lehet peres úton megoldani

– mondta a szóvivő.

Önérdek is a komolyabb klímastratégia

A ClientEarth munkatársai szerint azonban kénytelenek voltak perbe fogni az igazgatótanácsot, mivel a cég hosszú távú érdekeit is ez szolgálja. A Shell vezetőségének törvényi kötelessége lenne, hogy elősegítsék a cég sikerét, és azt észszerűen, szakértelemmel és körültekintéssel irányítsák, ez pedig az ügyvédi iroda szerint nem teljesül, ha nem tudnak eleget tenni a klímaügyi elvárásoknak.

Arra kérik a Shell többi részvényesét is, hogy támogassák a jogi lépéseket, hiszen közülük is többen aggodalmaikat fejezték ki a megkérdőjelezhető klímastratégiával kapcsolatban. A cég tavalyi éves közgyűlésén a részvényesek kicsit több mint 30 százaléka szavazott az igazgatótanács tervei ellen, ami az Egyesült Királyság vonatkozó törvényei szerint bőven kötelessé teszi a tanácsot, hogy foglalkoznia kelljen a befektetői aggályokkal.

Az olajóriás egyébként nem először keveredik perbe a klímastratégiája miatt: 2021 májusában a holland bíróság kötelezte arra, hogy 2030 végéig 45 százalékkal csökkentse globális szén-dioxid-kibocsátását a 2019-es szinthez képest. A bíróság azt is egyértelműsítette, hogy a Shell felelős saját és beszállítói szennyezéséért is, de a cég fellebbezett a döntés ellen, és a per még most is tart.

Nincs meghatódás

Mindeközben az Oroszországra kivetett szankciók nyomán hatalmas sokk érte az egész energiapiacot. Az ukrán krízis miatt az olajárak többéves csúcsra szöktek, így most mindenképpen elégedett lehet Ben van Beurden vezérigazgató, aki már a 2021-es évi, olajárakat levivő Covid-sokk utáni értékjavulást is nagy jelentőségűnek nevezte.

A Shell részvényei ugyan a per keddi bejelentése után közel 1 százalékot csökkentek a londoni piacon, mostanra már normalizálódott a helyzet, egyelőre nem viselte meg a céget az újabb per híre. Jelenleg jóval nagyobb hatása van az orosz–ukrán háborúnak, ami kifejezetten jót tesz az olajóriásnak, hiszen tavalyhoz képest a részvényeik átlagosan 17 százalékkal többet érnek. Pedig a múlt heti bejelentésük, hogy kivonulnak Oroszországból, elsőre szintén lehúzta a részvényárfolyamuk.

(Borítókép: Egy olajfoltos Shell-logót ábrázoló transzparens egy londoni klímatüntetésen 2021. szeptember 2-án. Fotó: Vuk Valcic / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Rovatok