Varga Mihály a Richter új budapesti irodaépületének alapkőletételénél húzóágazatnak nevezte a gyógyszeripart, mivel az áruexportban már 5 százalék fölé emelkedett annak részaránya.
A magyar gazdaságpolitika bizonyított már növekedés és válság idején is, ennek köszönhetően hazánk gazdasága jóval ellenállóbb a külső kockázatokkal szemben, mint 2010 előtt – jelentette ki Varga Mihály a Richter budapesti irodaépületének alapkőletételén. A pénzügyminiszter kiemelte: a gyógyszeripar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az elmúlt években válságállónak bizonyult, hozzáadott értéke másfélszerese a 2010. évinek.
A gyógyszeripar teljesítménye a termelékenységet, a hozzáadott értéket és az exportot tekintve is kiemelkedő – ismertette a tárcavezető. Varga Mihály emlékeztetett: az elmúlt évtized beruházásainak köszönhetően a magyar áruexportban már 5 százalék fölé emelkedett a gyógyszerek és a gyógyszerészeti termékek súlya, a kormány célja, hogy ezt a teljesítményt tovább fokozza.
Varga elmondta, hogy a gyógyszeripar stratégiai ágazat, fontos szerepe van az önellátásban, ezért a kormány helyesen cselekedett, amikor a járvány kitörésekor programot indított az ágazat beruházásainak támogatására. Az Egészségipari Támogatási Programmal az elmúlt másfél évben már 83 beruházás indult hazánkban 87 milliárd forint értékben, ami 6000 munkahely biztonságát garantálja.
A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy most, a járvány ötödik hulláma végén, egy gazdasági válság után és egy háború közben minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bír, hogy az elmúlt 12 év nem elvesztegetett időszak volt, ahogyan 2002 és 2010 között.
A magyar gazdaság Európa egyik leggyorsabban újraindított gazdasága, a 7,1 százalékos növekedés a magyar gazdaságtörténet legnagyobb bővülése, a beruházási rátát tekintve hazánk éllovas az Európai Unióban, a foglalkoztatottak száma egymillióval több, mint 2010-ben – sorolta Varga Mihály.
Szerinte az elért eredményeknek köszönhetően a mostani válságban fel sem merült a csőd lehetősége, szemben 2008-cal, amikor azonnal külső segítséghez kellett fordulnia az akkori kormánynak. A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány azért dolgozik, hogy megőrizze Magyarország biztonságát, mérsékelje a háború okozta gazdasági kockázatokat, ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát.
(Borítókép: A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyár céglogója egyik épületének oldalán, Kőbányán, a Gyömrői úton 2021. február 27-én. Fotó: Róka László / MTI)