Index Vakbarát Hírportál

Az ország teljes ellátása a Mol nyakába szakadt

2022. március 25., péntek 07:07

Mindenki számíthat a Molra, mindenkit ellátnak üzemanyaggal – mondta az Indexnek a cég szóvivője csütörtökön, miután a Független Benzinkutak Szövetsége egy demonstráció keretében petíciót adott át a Molnak.

„Közös ügyünk az ország üzemanyag-ellátása. A Mol mindenkinek segít, aki hozzá fordul. Csak márciusban több mint 70 új szerződést kötöttünk, olyan vevőkkel, akik eddig külföldi üzemanyagot értékesítettek, és a Mollal eddig semmilyen kapcsolatban nem álltak. Most ők is számíthatnak ránk, velük is megkötöttük a szerződéseket, és természetesen őket is ellátjuk. Az új partnereinket is annyi üzemanyaggal látjuk el, amely biztosítja az ország normál működését” – mondta az Indexnek csütörtökön Bakos Piroska, a Mol Magyarország szóvivője.

A mintegy 350 benzinkutat tömörítő szervezet, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) csütörtökön tartott demonstrációján egy petíciót adott át a Mol képviselőinek. Összesen körülbelül 2000 töltőállomás van Magyarországon, ennek közel fele színes kút – azaz valamely nagy hálózat tagja –, míg a másik fele fehér kút, azaz kisebb láncokhoz tartozik, vagy adott esetben csak egy-két kutat üzemeltetnek. Ez utóbbi közel harmadát képviseli az FBSZ. A szövetség célja ezzel a megmozdulással az volt, hogy „tiszta vizet” öntsenek a pohárba, beszámoljanak a jelenlegi helyzetben a működés problémáiról, nehézségeiről.

A Mol egyébként normál körülmények között a magyar üzemanyagpiac körülbelül kétharmadát látja el üzemanyaggal, jelen körülmények között ugyanakkor a teljes piac ellátása a Mol feladata,

ugyanis azok a nagykereskedők, amelyek korábban importforrásból dolgoztak, a jelenlegi, a magyar fogyasztókat védő, hatósági nagykereskedelmi áron nem értékesítenek üzemanyagot. Ennek következtében szinte a teljes import (körülbelül 120 millió liter) kiesett a hazai ellátásból, amelyet a Molnak kell biztosítani Magyarországon.

A cég szóvivője szerint az FBSZ két képviselőjével konstruktív tárgyalást folytattak, és azokat a problémáknak, amelyeket a petícióban is megfogalmaztak, a megoldásán elkezdtek dolgozni.

Az egész ellátás a Mol nyakába szakadt, tehát most a Molnak kell állnia a focit

– fogalmazott az Indexnek Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke. Arra kérdésre, hogy miért épp a Molhoz vitték a petíciót – szemben például azzal a nagykereskedővel, amelyik nem töltötte fel az adott benzinkút készleteit –, Egri Gábor elmondta, hogy Magyarország stratégiai vállalatához fordultak, hogy biztosítsa az FBSZ tagjainak ellátását. „Itt mi a Molon nem akarunk leverni semmit. A magyar kormányzat irányába is számtalan írásos beadványt tettünk. A helyzethez képest a magyar kormány megpróbálta orvosolni a helyzetünket, egy átmeneti megoldást most kaptunk, de ez nem végleges” – fogalmazott az FBSZ elnöke.

Külföldről már nem érdemes behozni az üzemanyagot

Arra a kérdésre, hogy honnan szerezték be eddig az üzemanyagot, Szikszai István benzinkút-tulajdonos elmondta, hogy javarészben a Moltól, de sokan vannak, akik kisebb nagykereskedőktől vették a terméket. Miután a kormány bevezette a hatósági árat, elszállt az olaj ára, így „külföldről már nem volt érdemes hozni”. „Az 560-600 forintos üzemanyagot adjuk 480-ért?” – tette fel a kérdést Szikszai István, hozzátéve, hogy „ezt senki sem gondolja, hogy megteszik”.

Egri Gábor szerint

a hatósági ár február végéig, március elejéig még nem volt probléma, de ekkortól az elszállt olajárak miatt a nagykereskedők nem tudták gazdaságosan behozni az üzemanyagot Magyarországra,

tehát „innentől kezdve beszüntették az ellátásukat”. Az ellátásbiztonság garantálása érdekében a kormány literenként 20 forintos támogatást ad a nyitva tartó benzinkutaknak. Az egyébként automata kutakat működtető Egri Gábor szerint ez a 20 forint körülbelül a villanyszámla kifizetésére elég. „A túlélésünk biztosítva lesz, az alapvető költségeinket nagyjából ki tudjuk fizetni” – tette hozzá.

A 480 forintos árstop egy 121 dolláros Brent olajárnál nem fenntartható. Ehhez mindenképpen hozzá kell nyúlni

– fogalmazott az FBSZ elnöke. Egri Gábor arra a kérdésünkre kitérő választ adott, hogy ő egyébként nagykereskedő-e, erre nem reagált érdemben.

Nemzetstratégiai vállalat vs. piaci szereplők

A fentiekből is látszik, hogy mi a különbség egy „nemzetstratégiai vállalat” és egy tetszőleges piaci szereplő között: utóbbiak üzleti döntés alapján például visszafoghatják vagy szüneteltethetik a tevékenységüket – ez történik most is több nagykereskedő esetében. A Mol álláspontja tehát a jelenlegi helyzetben nem is lehetne más: az ország területének egyenletes és zavartalan ellátása előrébb való, mint az extra igények kielégítése.

Emiatt fordulhat elő olyan helyzet, hogy egy adott térségben tevékenykedő benzinkút nem feltétlenül kap akkora mennyiséget, mint amennyit szeretne, „csupán” annyit, amennyi az adott régió normál működéséhez szükséges. A szükséges mennyiségre nem látunk rá, viszont amíg ilyen hektikus a piac – főként az orosz–ukrán háború következményeinek köszönhetően –, előfordulhatnak olyan helyzetek, hogy egy-egy töltőállomáson egy-egy termékből néhány óráig – míg a tanker oda nem ér – hiány lehet.

(Borítókép: Ruzsovics Dorina / Index)

Rovatok