Index Vakbarát Hírportál

Negyedmilliárd ember él mélyszegénységben

2022. április 12., kedd 16:13

Az Oxfam nevű jótékonysági szervezet a legszegényebb országok adósságainak elengedésére szólítja fel a jóléti államokat, hogy ellensúlyozzák az „emberi emlékezet óta legmélyebb szegénységbe és szenvedésbe való zuhanást”.

Oroszország ukrajnai inváziója és az energiaköltségek növekedése okozta az élelmiszerárak növekedését, ami negyedmilliárddal több embert taszíthat a mélyszegénységbe – figyelmeztetett az Oxfam a Guardian értesülései szerint.

Az új kihívások csak tetézik a Covid–19 vírus által okozott gazdasági válságot, és sürgős nemzetközi fellépést sürgetnek, beleértve a szegényebb országok adósságtörlesztésének törlését – fogalmazott az Oxfam. 

Azonnali radikális intézkedések nélkül az emberiség valaha volt legmélyrehatóbb, legszélsőségesebb szegénységbe és szenvedésbe való zuhanásának lehetünk tanúi

– mondta Gabriela Bucher, az Oxfam nemzetközi ügyvezető igazgatója.

Az Oxfam kedden, a Világbank és az IMF jövő heti tavaszi ülése előtt közzétett tájékoztatójában írta, hogy az eladósodott kormányok kénytelenek lehetnek csökkenteni a közkiadásokat, hogy fedezni tudják az üzemanyag- és élelmiszer-import növekvő költségeit.

Az Oxfam szerint az idei és a jövő évi adósságtörlesztések törlése 10 ezer milliárd forintot szabadíthat fel a legnagyobb adóssággal küzdő országok tucatjai számára.

A Világbank becslése szerint a világjárvány következtében idén 198 millió ember kerülhet mélyszegénységbe, miközben az Oxfam szerint 65 millióval több embert érinthet, ha figyelembe vesszük az ukrajnai inváziót és az emelkedő energiaárakat. Becslése szerint emellett 28 millióval több ember marad alultáplált.

Az Oxfam több adót követelt a leggazdagabb személyekre és az olyan vállalatokra, amelyek a világjárványból vagy az ukrajnai háborúból profitálnak. Arra is felszólította a G20-akat, hogy a meglévő megszorítási alapból különítsenek el 35 ezer milliárd forintot a szegény országok számára, és a legszegényebbeket védjék meg az inflációtól támogatásokkal, valamint az áruk és szolgáltatások adójának csökkentésével.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete a múlt héten arról számolt be, hogy az ukrajnai háború miatt az élelmiszerek minden eddiginél drágábbak lettek – márciusban több mint harmadával többe kerültek, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A Közel-Kelet és Afrika egyes részei várhatóan különösen érintettek lesznek

a Fekete-tenger térségéből származó gabonaimport megszakadása miatt, ami súlyosbította a meglévő gazdasági és éghajlati válságokat.

Az Oxfam szerint a növekvő költségek következtében a szubszaharai Afrikában az élelmiszer a jövedelmek 40 százalékát teheti ki. Gabriela Bucher szerint „megbocsáthatatlan”, hogy a kormányok nem tesznek lépéseket a növekvő szegénység kezelésére.

Elutasítunk minden olyan elképzelést, hogy a kormányoknak ne lenne elég pénzük vagy eszközük arra, hogy minden embert kiemeljenek a szegénységből és az éhezésből, és biztosítsák az egészségüket és jólétüket. Mi csak azt látjuk, hogy hiányzik a gazdasági képzelőerő és a politikai akarat, hogy ezt ténylegesen meg is tegyék

– vélekedik az Oxfam nemzetközi ügyvezető igazgatója.

Általában az emberek jövőbe vetett hite sem viszi előre a világ gazdasági válságát. A globális jövőpesszimizmusról ide kattintva olvashat. 

Rovatok