Index Vakbarát Hírportál

Az Airbus arra kéri az EU vezetőit, hogy ne szankcionálják az orosz titánt

2022. április 13., szerda 12:56

Az Airbus kedden arra kérte az Európai Unió vezetőit, hogy ne akadályozzák meg az Oroszországból származó titánimportot. A fontos fémre vonatkozó szankciók kárt okoznának az űrhajózással és repülőgépgyártással foglalkozó vállalatoknak, az orosz gazdaságnak viszont nem sokat ártanának.

Az Airbus vezérigazgatója, Guillaume Faury azt mondta, hogy az oroszok Ukrajna elleni invázióját követően meghozott szankciókat nem lenne célravezető a repülőgépekben és a sugárhajtóművekben használt titán behozatalára is kiterjeszteni – írta meg a Reuters.

Fontos tudni, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a nyugati kormányoktól többször követelte, hogy vezessenek be erősebb gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben. Talán ennek is köszönhető, hogy az Európai Unió hétfőn újabb intézkedésekről döntött, a brit miniszterelnök, Boris Johnson pedig azt nyilatkozta szombaton, hogy az ukránok szövetségesei még tovább fokozzák a Moszkvára nehezedő nyomást.

Viszont akadnak gazdasági aggályok is: Oroszország a világ egyik legnagyobb titánkitermelője, ezért sem mindegy, hogy lesz-e szankció a tőlük importált fémre. Az EU eddig az acélon és a szénen kívül elkerülte a többi orosz nyersanyag behozatalának betiltását, ezért a titán egyelőre mentesül a korlátozások alól.

Az orosz titán importja elleni szankciók aligha ártanának Oroszországnak, mivel az az orosz exportbevételnek csak kis szeletét adja. Az viszont biztos, hogy a repülőgépipar ezt egész Európában megszenvedné

– mondta az Airbus szóvivője.

Az Airbus titánszükségletének felét Oroszországból biztosítja, márciusban pedig közzétette a vállalat, hogy közvetlenül, de beszállítókon keresztül közvetetten is érkezik hozzájuk orosz titán.

Faury szerint az Airbus felgyorsítja az olyan nem orosz titánforrások keresését, melyek hosszú távon elérhetők lehetnek számukra, míg rövid és középtávon a szükséges mennyiségek már rendelkezésükre állnak.

Az sem mellékes, hogy még az amerikai Boeing titánfelhasználásának egyharmadát is az orosz állami háttérrel rendelkező cég, a VSMPO-AVISMA szállította, melynek 25 százalékos tulajdonosa a Vlagyimir Putyin által alapított orosz Rostec államvédelmi konszern. Az amerikai gyártó emiatt már márciusban bejelentette, hogy felfüggesztette a fém beszerzését Oroszországból. Moszkvának ez azért fájhat, mert a VSMPO-AVISMA eladásainak háromnegyede a repülőgépipartól érkezik. 

Az Airbus egyik beszállítója, a francia Safran is részben az orosz titántól függ, hiszen a fémet használják a sugárhajtómű-alkatrészek és a futóművek gyártásához is. A társaság ugyanakkor februárban tette közzé, hogy titánból több hónapra elegendő tartaléka van, és azt is, hogy a beszerzéseinek kevesebb mint a fele függ Oroszországtól.

A Reuters márciusban arról is beszámolt, hogy az amerikai közszolgáltatók azért lobbiztak a Biden-adminisztrációnál, hogy az orosz urán importálása továbbra is lehetséges maradjon, hiszen annak megtiltása számukra kedvezőtlen döntésnek bizonyulna.

A kutatók szerint a háború február 24-i kitörése óta több mint 400 vállalat vonult már ki Oroszországból, emellett 80 cég döntött úgy, hogy ugyan maradnak az orosz piacon, de felfüggesztették az ottani új beruházásaikat.

(Borítókép: Pascal Le Segretain/Getty Images)

Rovatok