Index Vakbarát Hírportál

Új villamos mozdonyokat vesz a MÁV–Start

2022. április 13., szerda 17:35

Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, amit az előzetesen becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert – közölte Palkovics László. A szerződést a két cég a MÁV–Starttal közösen írta alá.

Az innovációs és technológiai miniszter elmondta: az óránként 200 kilométeres sebességre is képes mozdonyokat az IC-szolgáltatás megújítására, valamint az IC+-szolgáltatás bővítésére használják fel.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy még idén megszülethetnek a szállítási szerződések a keretmegállapodás alapján. A beszerzésben érkező első mozdonyok pedig 2024-ben állhatnak majd forgalomba.

Palkovics László megjegyezte, hogy a kormány mintegy kétezer milliárd forintot szán a vasúti gördülőállomány megújítására a következő években.

Rovatok