1932-től 1934-ig tartott az ukrán történelem legnagyobb drámája: a holodomor (éhhalál) minimum 3 millió, de egyes számítások szerint közel 8 millió áldozatot követelt. Az eseményben egyszerre játszott szerepet a rossz termés és a sztálini diktatúra. Mára a történészek egyhangúan a szovjet diktátort teszik felelőssé a népirtásért. 2006 óta az ukrán parlament elfogadta azt a törvényt, miszerint ez a történelmi esemény az ukránok ellen elkövetett népirtás volt.
A Szovjet Birodalom hajnalán és az 1930-as években is központi ideológiai kérdés volt, hogy a nemzettudat felülírja-e a kommunista internacionális eszmét. Moszkva ezt a problémát erős „oroszosítással” oldotta meg.
Nem lehet szembemenni a történelemmel. Világos, hogy Ukrajnában a városi lakosság zöme mind a mai napig orosz, ám ukránosodni fog. Ötven éve Magyarország városai német jellegűek voltak, mára pedig elmagyarosodtak. Ugyanez lesz a helyzet az ukrajnai városok tekintetében is, amelyek orosz jellegűek, de ukránosodni fognak, mert a lakosságot falusiak töltik fel
– fogalmazott Sztálin még 1921-ben, a X. pártkongresszuson.
Ekkortájt gyorsították fel a mezőgazdaságban a kollektivizálást is. Ukrajnában se a marxizmus bevezetése, se az államosítás nem ment könnyen. Ezért egyre jobban fokozódott a szovjet politikai nyomás, és 1932-re bejelentették a „kuláktalanítást” – ez nagyjából azt jelentette, hogy a farmokon dolgozó parasztokat azzal vádolták meg, hogy gabonát rejtegetnek, és így a szocializmus ellenségei.
1932-ben a szovjetek törvényt hoztak, miszerint halállal lehet büntetni azokat az embereket, akik a köztulajdont ellopják, vagy a gabonát rejtegetik. Ezt tovább tetézte az, hogy egy nagyon rossz termesztési időszak köszöntött Ukrajnára – szinte az összes termelési mutatójuk romlott.
A gabonaexport a Szovjetunió számára kiemelt fontosságú volt.
Az ukrán termésre azért volt nagy szüksége a Szovjetuniónak, mert ennek a bevételéből tudták fedezni az iparosodáshoz szükséges technológiai feltételeket. Sztálin egészen odáig jutott, hogy a döntése értelmében a falvakból minden „felesleget” be kellett végül szolgáltatni. Aki ezt nem tette meg, annak komoly büntetéssel kellett szembenéznie – végül a törvények értelmében az ukrán emberek ezreit ítélték halálra, tízezreit pedig hosszú évtizedekre börtönbe zárták.
Ezen túl bevetették a legnagyobb diplomáciai fegyverüket: személyesen Vjacseszlav Mihajlovics Molotovot küldték az ukrán gabona begyűjtésére. Akit addig a történelem még nemigen ismert, de nevét kevesebb mint tíz évvel később mindenki örökre megjegyezte Joachim von Ribbentropéval együtt.
Akik olyan ukrán faluban éltek, ahol alulteljesítettek, az előírt termésből nem kaphattak élelmet, így rohamosan szedte áldozatait Ukrajnában az éhínség. A diktatúra folyamatosan elutasította azokat a vádakat, miszerint éhínség van Ukrajnában.
Az ukrán gabonát eközben a Fekete-tengeren keresztül Nyugat-Európába szállították rendkívül alacsony áron.
Az is előfordult, hogy a vagonokban rohadt el az exportra váró szállítmányok egy része – ahogy a Rubicon történelmi elemzéséből kiderül.
Illyés Gyula Oroszország címmel útinaplót írt az 1934-es útjáról, ezt még abban az évben a Nyugatban publikálta is. Ő többek között arról írt, hogy a kolhozosítás azt jelenti, hogy „vidéken is végigsöpört a kommunista forradalom”.
Tavaly majdnem minden kolhozban (szovjet termelőszövetkezet) egy munkanap után tíz kiló rozsot és búzát kapott mindenki. Az idén valamivel kevesebb lesz, talán kilenc kiló
– idézi Illyés Gyulát Fedinec Csilla tanulmánya.
Más beszámolókból is kiderül a brutális éhezés mértéke: az emberek teljesen megfeledkeztek az addigi élelmiszerforrásukról, bármit megettek, amit tudtak. Megették a hagyományos élelmiszerkultúrába nem tartozó növényeket és állatokat.
Az éhező családok különféle főzeteket fogyasztanak, kukoricacsutkát, köleshéjat, szalmát, füveket, rothadt dinnyét, céklát, krumplihajat, akáchüvelyt. De macska, kutya, döglött ló fogyasztásának tényét is jelentették
– állt az egyik titkos jelentésben. Akik nem éhhaláltól haltak meg, azokat a fertőzések vitték el, de olyan is megtörtént, hogy valaki élelemhez jutott, és azt nem tudta a szervezete hirtelen feldolgozni.
Az áldozatok száma a mai napig nem világos: vannak források, ahol 3 millió főre teszik, de egyes becslések egészen 8 millióig terjednek. A legtöbb helyen 7 millió áldozatról lehet olvasni, és még több millió emberről, aki hasonló okok és körülmények miatt halt meg Fehéroroszországban vagy a Volga mentén. Összehasonlításként: 9 millió katona halt meg az első világháborúban.
Oroszország mára elismeri az éhínséget, de nem ismeri el, hogy az népirtás lett volna. A Kreml 2008-ban elfogadott egy nyilatkozatot, miszerint az éhínséget a kollektivizálás okozta, de szerintük nem etnikai tisztogatás történt. Ukrajna 2003-ban és 2006-ban is kimondta, hogy ez az esemény szándékos népirtás volt. Andrea Graziosi olasz történész szerint – ami talán mára kezd konszenzus is lenni – tervezett népirtás nem történt, de a rossz termésátlagot ideológiai tisztogatásra felhasználták.
Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió etnikai alapon és szándékosan követte el ezt a cselekményt.
Szovjet-Ukrajnában egyébként háromszor volt éhezés: a szovjet forradalom vége felé (1921), a holodomor idején (1932–34), valamint a második világháborút követően (1947). A történelem iróniája, hogy egy olyan országban történtek ezek a tömeges éhezések, ahol Európa leggazdagabb és legnagyobb termőföldjei vannak: mezőgazdasági alapanyagokat tekintve Ukrajna a kontinens gerince évszázadok óta.
(Borítókép: Az ukránok a holodomor 1932–33-as áldozatairól emlékeznek meg 2016. november 16-án. Fotó: Maxym Marusenko / NurPhoto / Getty Images)