Index Vakbarát Hírportál

Az inflációs spirál már beindult

2022. április 21., csütörtök 17:36

Az inflációs spirál kialakulásának megakadályozására vár lépéseket az Európai Központi Banktól (EKB) a német kormány gazdasági tanácsadó testületének, az úgynevezett Bölcsek Tanácsának egyik tagja, aki egy csütörtöki gazdasági fórumon kifejtette, hogy az EKB-nak el kellene fordulnia az olcsó pénz politikájától.

Monika Schnitzer német közgazdász professzor arra figyelmeztetett, hogy az inflációs spirál már beindult. Szerinte az emelkedő energiaárak, a dráguló import és bizonyos piaci függőségek felszámolásának szükségessége szinte minden területen megemelte a költségeket. Hozzátette: a költségek emelkedésével egyébként is megterhelt vállalatok már béremelési követelésekkel is kénytelenek szembesülni.

Márpedig ahol már mindenki az infláció fokozódására számít, ott a gazdasági hangulat is erősen elbizonytalanodik.

Az euróövezetben az inflációs ráta márciusban 7,4 százalékos csúcsra emelkedett a februári 5,9 százalékról, az EKB azonban a múlt héten 0,0 százalékon hagyta az irányadó eurókamatlábat.

A német iparszövetség (BDI) elnöke, Siegfried Russwurm ugyanezen a konferencián elmondta, hogy mivel az energiafordulatot olcsó orosz gázzal tervezték, az energiaköltségek drasztikus emelkedése miatt az államnak könnyítenie kellene az energiaadók és járulékainak terhein.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne fenntartható módon növekedjünk

– szögezte le Russwurm. Majd úgy folytatta, hogy a hidrogénalapú gazdaság létrehozásában elért német eredmények helytállnak a nemzetközi versenyben.

A BDI elnöke ugyanakkor óva intett attól, hogy Németország túl szigorú követelményeket támasszon kereskedelmi partnereivel szemben:

Ha csak a liberális demokráciákkal lesz hajlandó kereskedni, akkor Németországnak mint exportőrnek igencsak nehéz dolga lesz. És itt nem csak Oroszországról, Kínáról vagy a Közel-Keletről van szó. A Szövetségi Köztársaság nem festheti át kénye-kedve szerint a világot úgy, mint Harisnyás Pippi.

Véleménye szerint az ország túl kevés figyelmet szentel az innovációban rejlő lehetőségeknek, amelyben Németország és Európa mindig is erős volt. Pedig szerinte ez lenne az az eszköz, amelyre gazdasági növekedésüket alapozhatnák.

(Borítókép: Monika Schnitzer a Bundestagban 2020. szeptember 3-án. Fotó: Paul Zinken / Picture Alliance / Getty Images)

Rovatok