Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke bejelentette, hogy a központi bank komoly lépéseket tesz az infláció megfékezésére, már a jövő hónapban agresszív kamatemelésekre kerülhet sor. Közben viszont óvatosabb is a Fed, mert a pénzromlást nagyban az ellátási láncok zavarai erősítik.
„Véleményem szerint helyénvaló, hogy egy kicsit gyorsabban lépjünk a kamatemelés felé” – mondta Jerome Powell a CNBC egy panelbeszélgetésen. Az interjú egy későbbi részén pedig kiderült, hogy nem is „kicsit gyorsabban” vált pályát a Fed, a Powell ugyanis arról beszélt, hogy a májusi ülésen
50 bázispontos emelés lesz az asztalon.
Powell nyilatkozatai lényegében megfelelnek a piaci várakozásoknak, miszerint a Fed el fog térni a szokásos 25 bázispontos emelésektől, és gyorsabban fog lépni a több mint 40 éve leggyorsabb ütemben felfutó infláció megfékezésére. A bejelentés, ha meg nem is lepte a tőzsdéket, de a kamatemelések piaci árazása némileg agresszívabbá vált: a részvények estek, a Dow Jones Industrial Average több mint 400 pontos, a Nasdaq pedig a kamatlábra érzékeny technológiai részvényekkel együtt több mint 2 százalékkal csökkent.
Közben a kincstárjegyek hozamai emelkedtek, a 10 éves irányadó kötvény már 2,9 százalékos drágulást mutat.
Márciusi ülésén a Fed 25 bázispontos lépést hagyott jóvá, de a tisztviselők az elmúlt napokban azt mondták, hogy intenzívebb kamatemelést látnak szükségesnek a 8,5 százalékos éves ütemű fogyasztói inflációval.
„A célunk az, hogy eszközeinket arra használjuk, hogy a keresletet és a kínálatot ismét összhangba hozzuk, hogy az infláció lefelé mozduljon, mégpedig recesszióval egyenlő lassulás nélkül” – mondta Powell.
Az amerikai kvázi jegybank az elmúlt egy évben kitartott amellett, hogy az infláció gyorsulása csak átmeneti, mivel azt főleg az ellátási láncok zavarai, valamint az emelkedő nyersanyagárak gyorsították. Lényegében a világ ipari termelése, a szolgáltatások egyszerre indultak újra mindenhol a koronavírus-járvány miatt, ami nagyon gyors keresletnövekedést okozott. A kínálat szűkössége jelenleg is probléma a világgazdaságban, további ellátási problémákat okoz az orosz–ukrán háború. Emiatt a Fed is óvatos kell hogy legyen, mert a túlzott kamatemelés lassíthatja a gazdasági növekedést.
Powell szerint azonban kulcsfontosságú az árstabilitás megteremtése, az amerikai központi bank ezért is készül agresszívabb kamatemelésre.
A Fed 2021-ig ellenállt a kamatemelésnek, annak ellenére, hogy az infláció jóval a jegybank 2%-os hosszabb távú célja felett mozgott. A 2020 végén elfogadott politikai keretrendszer szerint a Fed azt mondta, hogy megelégszik azzal, hogy a jövedelmi, faji és nemi demográfiai szempontokat is figyelembe vevő teljes foglalkoztatottság elérése érdekében a normálisnál nagyobb inflációs szintet is toleráljon.