Index Vakbarát Hírportál

Ismét megtartják a „kapitalisták Woodstockját” Warren Buffették

2022. április 28., csütörtök 13:52

A Warren Buffett által vezetett Berkshire Hathaway szombaton ismét megtartja a „kapitalisták Woodstockjáként” emlegetett éves rendezvényét, amelyen a Berkshire részvényeseinek számolnak be az utóbbi idők fejleményeiről.

A koronavírus-járvány előtt a „két nagy öreg” – a most 91 éves Warren Buffett és jobbkeze, a 98 éves Charlie Munger – minden évben megtartották ezt az eseményt a Nebraska állambeli Omahában, a pandémia kitörése óta azonban ez elmaradt. Várhatóan a mostani eseményen is valamivel kevesebben lesznek majd, mint ami korábban jellemző volt (az előző rendezvényeik közt volt olyan, amelyen több mint 40 ezren vettek részt), és csak azok vehetnek majd részt a találkozón, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. 

A Reuters szerint Buffették körülbelül öt órán keresztül válaszolnak a részvényesek kérdéséire, kitérve többek közt arra is, hogy az infláció és az ellátási láncokban látható nehézségek mennyiben befolyásolják a Berkshire-érdekeltségek működését, eredményeit.

Mindemellett a rendezvény egyfajta fesztiválhoz is hasonlítható, többek közt például a két nagy öregről mintázott gumikacsákat és ehhez hasonló szuveníreket is árulnak majd.

A Berkshire rendezvénye Omaha városának is jelentős bevételt szokott generálni. Deborah Ward, a város turisztikai irodájának vezetője azt mondta: 2020-ban és 2021-ben a rendezvény elmaradása miatt „elveszett az energia a városból”, de most bízik abban, hogy ezt tudják kompenzálni valamelyest.

Karen Goracke, a Berkshire tulajdonában álló Borsheims ékszerüzletlánc vezetője azt mondta: egy héttel ezelőtt találkozott Warren Buffett-tel, aki már nagyon várja, hogy ismét a részvényesek elé állhasson.

Nagyon jó hangulatban van, és boldog, hogy ismét személyesen találkozhat velük. Imádja ezt csinálni, ezt tölti fel energiával

– mondta Goracke.

Aki hajlandó rá pár millió dollárt költeni egy árverésen, az – a szokásnak megfelelően – a hétvégén elkölthet akár egy ebédet is Warren Buffett-tel. A legutóbbi, 2019-es aukción a 28 éves Justin Sun 4,5 millió dollárt fizetett azért, hogy együtt ebédelhessen a mágnással.

Rovatok