Index Vakbarát Hírportál

Ezért nem ér ide időben az elektromos bicikli

2022. május 2., hétfő 13:22

A német elektromoskerékpár-gyártók sem ússzák meg a globális félvezetőáramkör-hiányt a kerékpárgyártók szakmai képviseleti szervezete (Zweirad-Industrie-Verband) szerint.

„Az e-kerékpárok esetében hasonló chipproblémával küzdünk, mint az autóiparban” – mondta Burkhard Stork, a szervezet ügyvezető igazgató. „Nem az akkumulátorok hiányoznak, hanem az akkumulátor töltésének vezérléséhez és a kijelzőkhöz szükséges chipek.”

A kerékpáriparban is akadoznak az ellátási láncok a koronavírus-világjárvány kezdete óta, de továbbra is kezelhetőek – mondta. Az ukrajnai háború viszont sokat rontott a helyzeten – tette hozzá Stork, a kamionsofőr-hiányra hivatkozva.

Sok kerékpáralkatrészt Kelet- és Délkelet-Ázsiából szállítanak Európába – írja az MTI. „Az olyan szigorú koronavírus-korlátozásokkal rendelkező országokban, mint Kína, Malajzia, Szingapúr vagy Vietnám, az elmúlt két évben sok gyár időnként leállt” – mondta Stork, megjegyezve, hogy „a jelenlegi kínai zárlatok ismét szállítási késedelmeket okoztak”.

Rovatok