Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai külügyminiszter csütörtökön kiteríti a lapjait

2022. május 4., szerda 14:47

A világ régóta várja, hogy az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken színt valljon arról, milyen lesz ezután az Amerikai Egyesült Államok Kínával szembeni külpolitikája. A várva várt beszédre csütörtökön kerül sor, és az elhangzottakból egyértelműen ki fog derülni a Biden-kormányzat Kínával kapcsolatos politikája – jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.

A Politico állítása szerint az amerikai külügyminiszter arról fog tájékoztatni, hogy a Biden-kormányzat a Trump-kormányzattól örökölt irányvonalat fogja követni, beszéde pedig részletek helyett inkább a stratégiáról fog szólni – írta meg a Marketwatch.

Anthony Blinken beszédére május 5-én, csütörtökön kerül sor, vagyis a május 12-én és 13-án zajló amerikai–ASEAN-csúcstalálkozó, valamint Joe Biden amerikai elnök május 20. és 24. közötti dél-koreai és japán útja előtt tartják majd meg.

Az ASEAN a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségét jelenti, mely tíz állam kormányközi együttműködésén alapuló regionális szervezet. Célja, hogy elősegítse a délkelet-ázsiai térség államainak politikai, gazdasági, katonai, oktatási és kulturális együttműködését. A szövetséget 1967. augusztus 8-án hozta létre öt alapító ország: Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld. A később csatlakozó országok: Brunei, Vietnám, Laosz, Mianmar, Kambodzsa. A szövetség több mint 660 millió fős lakosságot és 4,5 millió négyzetkilométer területet foglal magába. Megfigyelő státuszú: Pápua-Új-Guinea és Kelet-Timor.

(Borítókép: Anthony Blinken 2021. június 8-án. Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images North America / Getty Images via AFP)

Rovatok