Index Vakbarát Hírportál

Súlyos drágulási hullám érte el a Balaton mindkét partját

2022. május 6., péntek 14:29

Az elmúlt időszakban kilencven–kétszáz százalékkal drágultak a balatoni ingatlanok. Az északi parton Balatonfüreden szálltak el az árak, míg a délin Fonyódon volt a legkomolyabb áremelkedés.

Balatonfüreden és környékén kérték átlagosan a legtöbbet a használt lakásokért a kedvelt üdülőhely környékén tavaly: négyzetméterenként átlagosan csaknem 640 ezer forintot. A használt lakásokra jellemző árszint is itt volt a legmagasabb, majdnem ötvenmillió forint – derült ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából, amely szerint a tó környékén a 2015 óta tartó ingatlanár-növekedés kilencven–kétszáz százalékos volt.

A koronavírus-járvány után jelentősen nőtt a kereslet az otthoni munkavégzés terjedésével párhuzamosan. Ennek köszönhetően a fejlesztési kedv és ennek nyomán a lakásmegújulási ráta is javult. Az átlagos négyzetméter- és lakásárak között azonban több mint háromszoros, de akár csaknem ötszörös különbség is előfordul járásonként és településenként mind a használt, mind az új építésű lakóingatlanoknál. Jelentős, 25–60 százalék közötti a vízpart prémiuma.

A tónál 2014–2015-ben indult meg az azóta is tartó felívelés: azóta például több mint kétszáz százalékkal emelkedtek az árak a Fonyódi, 180 százalékkal a Balatonfüredi, 172-175 százalékkal a Balatonalmádi és a Siófoki járásban. A legkisebb áremelkedés a parttal is rendelkező járások közül a Marcali járást jellemezte, de még itt is kilencvenszázalékos volt a drágulás.

2021-ben 10,4 százalékkal emelkedtek az átlagos lakásárak az egy évvel korábbihoz képest a Balatonon.

A használt lakások négyzetméterenkénti átlagos ára 205 ezer és 637 ezer forint között alakult a balatoni járásokban 2021-ben. A legdrágább, Balatonfüredi járásban csaknem háromszor annyit kellett fizetniük a vásárlóknak a lakások négyzetméteréért, mint a legolcsóbb Nagykanizsaiban. A Balatonfüredi járást követő Siófoki, Balatonalmádi, Fonyódi és Keszthelyi járásban jellemzően 400 és 530 ezer forint között alakultak a négyzetméterárak, míg a legalacsonyabb, 205 és 218 ezer forint közötti árakkal a parttal közvetlenül nem érintkező vagy csak nagyon kicsi partszakasszal rendelkező járásokban, a Nagykanizsai mellett a Marcaliban, a Tabiban és a Veszprémiben találkozhattak a vevők – írják a kutatásban.

Tavaly 208 ezer és 682 ezer forint körül kellett fizetni egy lakás egy négyzetméteréért. A sort Zamárdi és Alsóörs vezette, átlépve a hatszázezer forintos fajlagos árat, de itt kevesebb tranzakció is volt. 

A használt lakásokra jellemző árszinteket járásokra nézve szintén a Balatonfüredi járás a legdrágább, ahol tipikusan majdnem ötvenmillió forintba került egy lakás 2021-ben, a Balatonalmádi és a Siófoki járásban pedig megközelítette vagy meghaladta a harmincmilliót ez az összeg. A Tabi és a Nagykanizsai járásban ezzel szemben tízmillió forint körül, illetve alatt mozgott egy tipikus használt lakás ára. Az elmúlt években a nagy érdeklődést látva a fejlesztők is felfedezték maguknak a Balatont. 2016-tól látványosan megugrott az építési engedélyek száma. Abban az évben a korábbi öt-hétszázhoz képest meghaladta a kétezret, 2018-ban pedig a 2400-at is. 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban is 1500 felett volt. Ennek nyomán az átadott lakások száma is növekedésnek indult: 2014 és 2016 között évente ötszáz vagy kevesebb lakást adtak át, 2020-ban már több mint 1700-at – derül ki a Takarék Indexből.

(Borítókép:  Családi házak a Tihanyi-félszigeten 2010. július 23-án. Fotó: H. Szabó Sándor / MTI)

Rovatok