Index Vakbarát Hírportál

Újabb fiatal magyar került fel a Forbes sikerlistájára

2022. május 12., csütörtök 20:01

Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere is felkerült az amerikai Forbes magazin 30 év alatti sikeres fiatalokat bemutató nemzetközi toplistájára – közölte a cég.

A Forbes szerkesztősége 2011 óta állítja össze a „30 under 30”, vagyis a 30 legsikeresebb 30 év alatti fiatal nemzetközi listáját, 13 különböző kategóriában. Tavaly Mészáros Dávid, a Smartkas agrártechnológiai cég alapítója, valamint Pálfi Dóra, az Imagilabs startup alapítója került fel a listára, mindkettejükkel interjút készítettünk.

Most ismét egy magyar lánynak, Sohajda Júliának sikerült ugyanezt elérnie a 30 under 30 pénzügyi kategóriájában. A Vespucci Partners közleményében azt írták: Sohajda Júlia a felsőfokú tanulmányait „többek között” Amerikában, a Dél-kaliforniai Egyetemen folytatta (a Forbes oldalán közzétett profilja szerint a budapesti Corvinus Egyetemen is tanult). Ezt követően hamar lehetőséget kapott arra, hogy kamatoztassa addig megszerzett tudását.

Tanulmányai után egy kaliforniai székhelyű kockázati tőkealapnál – amely jelenleg Group 11 néven működik – kezdett dolgozni, nem sokkal később pedig saját céget is alapított. A Vespucci Partners kockázatitőkealap-kezelőt 2019-ben, Macher Péterrel együtt hozta létre.

A cég korai fázisban lévő technológiai startupokba fektet be, és a céljuk az, hogy egyfajta hidat alkossanak a kelet-közép-európai régió innovatív vállalatai és a nemzetközi startup piacok között, miközben – magyar–amerikai hibrid vállalatként – az Egyesült Államokra is összpontosítanak.

 Arra vagyok a legbüszkébb, hogy társaimmal együtt egy olyan befektetési céget alapítottunk, amely nemcsak anyagi támogatást, de okostőkét is biztosít a velünk dolgozó startupok alapítóinak, emellett pedig valódi lehetőséget arra, hogy sikeresek legyenek a nemzetközi piacokon

– mondta korábban a magyar lány. 

Rovatok