Már régóta olyan világban élünk, ahol aki tegnap ács volt, lehet, hogy holnap programozó lesz. Ezt már éppen kezdtük megszokni, de a jövőben ezekre a nagy váltásokra való képességnek lehet, hogy alapképességnek kell majd lennie. Ráadásul hiába tanul ki valaki egy szakmát, és helyezkedik el benne, számos munkakör esetében a követelményrendszerek folyamatosan változnak, amihez megint csak az egyén szintjén kell alkalmazkodni.

Az előbbi nem tudja, hogy amikor tanul valamit, arra komolyan évtizedekkel később is lesz-e szükség, de kihívás elé állítja az utóbbit is: nem tudni, hogy milyen képzések induljanak ma – a holnapnak.

Mivel sem az állam, sem az ember nem tudja, hogyan készüljön, egyetlen dolgot tehet: folyamatosan rugalmasan kezeli az új kihívásokat. Ez talán egyéni szinten jobban fejleszthető, mint társadalmi szinten, de az országoknak hosszú távon a fenntartható megoldáshoz radikálisan más intézkedésekre lesz szükségük az oktatás és a továbbképzések terén. Egy ilyen reformot kétféleképpen lehet biztosítani a Bruegel Intézet tanulmánya szerint:

1. A munkaerőpiac által kialakított képzéseknek minimum időszerűnek kell lenniük. Sőt, még azelőtt biztosítani kell az oktatást, hogy a munkaerő-szükséglet kialakult volna, és a speciális képzéseknek is meg kell előzniük a munkaerőigények felmerülését.
2. Bármilyen szintű oktatásról is beszélünk, ki kell fejlesztenie az emberekben a motivációt és képességet arra, hogy rendkívül jól tanuljanak, és akár újra tanuljanak. Képezzék és átképezzék maguk, ha kell. Mindezt olyan gyakran és annyiszor, ahányszor csak szükség van rá.

A megfelelő azonosítása lehetővé teszi a gazdaságok számára, hogy „sürgősségi” továbbképzést nyújtsanak az érintett területeknek, de ez csak rövid távú megoldás. A felületes megoldások valószínűleg csak még több kihívást takarnak el. A képzettségi eltérések és a képzettséghiány torzítja az erőforrások optimális elosztását, ezáltal csökkenti az átlagos termelékenységet, így végül a GDP-re is kihat.

Ennek a problémának egyéni szinten is van hatása a jövedelmekre: a tanulmányok szerint olyan pályafüggőségekbe kerülhetünk, amelyek zsákutcába vezethetnek, és végül nem képezzük át magunkat olyan területekre, ahol hatékonyabban több pénzt tudnánk keresni. Ha a képességeink nincsenek összhangban az elvégzendő munkánkkal, akkor az közvetlenül befolyásolja a jövedelmünket – feltehetően kevesebbet fogunk keresni olyan tevékenységgel, amelyhez nem megfelelők a készségeink.

Egyre nagyobb lesz a nyomás a rendszeren azért, mert számtalan területen elkezdett végbe menni az automatizálás. Óriási kérdés, hogy az innen felszabaduló emberi erőforrást hol és hogyan tudja az állam hasznosítani.

Nagy szerep jut az államnak 

A szakpolitika az oktatási és képzési ágazaton belül arra törekszik, hogy képes legyen jobban reagálni a munkaerőpiacok újonnan megjelenő keresletére. Ez magában foglalja például a fiatalok foglalkoztathatóságának javítását, a szakoktatás és a szakképzés reformját, illetve a munkaerőpiaci igények kielégítéséhez szükséges előrejelzések fejlesztését.

A felmerülő kérdések kapcsán Csepeli György professor emeritus, egyetemi tanár és kutató azt mondta az Indexnek, hogy szerinte régen elég volt egy végzettséget szerezni, manapság 3-4 évente cserélődnek a feladatok.

A duális képzés remek lehetőség arra, hogy a felsőoktatási intézmények és az üzleti vállalkozások megtalálják a közös hangot. Lebontja azt a merev tantárgystruktúrát, amely bezárja a hallgatókat

– mondta el a lapunknak az egyetemi tanár. Annyira gyorsan változnak a technológiák, hogy konkrét tudást nem lehet átadni. Amit az egyetemi tanár szerint az iskolákban át lehet adni, az az élethosszig tartó tanulás képessége. Akkor működnek jól az egyetemek, ha olyan vállalatokkal vannak kapcsolatban, amelyek élen járnak a technológiák alkalmazásában.

Én úgy látom, hogy attól jó egy képzés, hogy a hallgatók, ahogy kilépnek a tanteremből, rögtön be tudnak lépni a munka világába. Olyan gyakorlatot kell adni az egyetemeknek, ami nem szakad el az elmélettől

– nyilatkozta lapunknak Csepeli György, aki szerint az egyetemeket ki kell léptetni az elefántcsonttoronyból, és erre az alapítványi struktúra ilyen szempontból jóval rugalmasabbá teszi őket. Így végül az egyetemek tényleg abból fognak élni, hogy képeznek. A professzor úgy véli, hogy az internacionalizáció, ami most zajlik az egyetemeken, nagyon fontos dolog – nagyszerű lehetőség arra, hogy fogékonyabbak legyenek a diákok az innovációra.

Az Európai Bizottság 2020-ban elindított egy, a készségekről szóló szakképzési csomagot. Ebben azt ismertetik, hogy az átképzésnek adatközpontúnak kell lennie, és célzott megközelítést kell alkalmazni, valamint az állam és az emberek közötti partnerségét szorgalmazzák a folyamatokban. Középpontjában a szakképzési ágazatban a szakképzettség fel- és átképzésének szempontja áll. A sikeres végrehajtás két szempontját jelöli ki: nem elég, ha az iparágak kidolgozzák a saját képzési programjukat, a dolgozók már elsajátított képességeit is folyamatosan rögzíteni kell.

(Borítókép:  Orvosi képzettséggel rendelkező emberek dolgoznak a jaliscói sürgősségi egészségügyi szolgálat telefonközpontjában Mexikóban 2020. március 20-án. Fotó: ULISES RUIZ / AFP)