Index Vakbarát Hírportál

Akkora a piaci zavar, hogy egy évet halasztanak a BÉT tőzsdei bevezetésén

2022. május 18., szerda 18:21

A Budapesti Értéktőzsde tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Bank úgy döntött, hogy bár minden készen állna, mégis egy évre elhalasztják a tőzsdére menetelt, mert akkora a piacokon a zavar a háború miatt.

Mégsem megy még idén tőzsdére a Budapesti Értéktőzsde – jelentette be a BÉT éves közgyűlésén Patai Mihály elnök a napi.hu szerint. Elmondása alapján ugyan az elmúlt két évben sikeresen elvégezték az ahhoz szükséges munkát, ami megalapozná a nyilvános kereskedést, de számos geopolitikai tényező, elsősorban az ukrán háború teljesen felborította a piacokat, ilyen közegben pedig veszélybe került volna az indulás, márpedig mindenképpen sikerre akarta vinni a bevezetést a BÉT, ami több ezer kisrészvényes befektetésére számít.

Az éves rendes közgyűlésen Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója ismertette a 2021-es üzleti év pénzügyi eredményeit. A társaság bevételei 2020-hoz képest – mintegy 5 százalékot emelkedve – 3,46 milliárd forintra nőttek, az adózott eredmény pedig a 2020-as érték közel ötszörösére, 586 millió forintra emelkedett.

A közgyűlés egyúttal elfogadta a 2021. üzleti évre vonatkozó igazgatósági, felügyelőbizottsági és könyvvizsgálói jelentéseket, illetve az osztalékfizetésről is határozott, amely nyomán a társaság az adózott eredmény 503,45 millió forintnyi részét kifizeti a részvényesek számára, részvényenkénti 93 forintos összegben.

A BÉT legfőbb mutatója, a BUX-index a sorozatos rekorddöntések mentén kimagasló értékkel, 50 721 ponton zárta a tavalyi évet, amely 2020-hoz képest mintegy 20,6, a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent.

Az összesített részvényforgalom, tartva a 2020-as szintet, 2021-ben is meghaladta a 3 ezer milliárd forintot.

Rovatok