Index Vakbarát Hírportál

Idén is nagyobb osztalékot fizet a 4iG

2022. május 20., péntek 15:03

A társaság éves rendes közgyűlésének döntése alapján a 4iG igazgatósága úgy határozott, hogy a tőkepiaci társaság tavalyi eredménye után, 2022. július 4-től fizeti majd ki a részvényeseknek járó, összesen 2,968 milliárd, részvényenként 29 forintos osztalékot.

A tavalyi évre vonatkozó osztalék jelentősen meghaladja a 2020-as eredmény alapján kifizetett, 22,9 forintos, illetve a 2019-es év utáni 22 forintos részvényenkénti osztalék összegét, ami a jövedelmezőség javulásának köszönhető. Az idei osztalékfizetés alapját a 4iG 2021-es 3,97 milliárd forintos adózott eredménye képezi.

Ez több mint negyedével – 25,6 százalékkal – haladja meg az előző évi, 2020-as profitot.

A 4iG figyelemmel az időközben lezajlott jelentős tőkeemelésekre és a vonatkozó jogszabályi, valamint társasági jogi iratokra, kizárólag a 2021. december 31-én forgalomban lévő, mindösszesen 102 350 843 törzsdarab részvénye után fizet osztalékot. A 2021. üzleti év után megállapított osztalékra jogosító 4iG-részvényeket legkésőbb 2022. június 23-ig lehet a Budapesti Értéktőzsdén megvásárolni. Osztalékra azok a részvényesek jogosultak majd, akik a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapján, azaz 2022. június 27-én 4iG-részvény tulajdonosai.

Az osztalékfizetéssel megbízott KELER Zrt. kizárólag az üzletszabályzatban (KELER 9-04) előírt adatokat megadó részvénytulajdonosok számára fizet osztalékot. A fel nem vett osztalék a társaság eredménytartalékába kerül, az osztalék felvételének joga elévül az esedékességet követő egy év alatt. A részvénytulajdonosoknak 2022. június 28-ig kell átadniuk az adatokat az osztalékfizetéshez. További részletek a BÉT-en publikált közzétételben itt olvashatók.

Rovatok