Index Vakbarát Hírportál

Dollármilliomosok tüntetnek Davosban azért, hogy keményebben adóztassák meg őket

2022. május 23., hétfő 15:54

Dollármilliomosok egy csoportja csatlakozott a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum üzleti és politikai elitjének találkozója elleni tiltakozáshoz, követelve, hogy a kormányok „adóztassanak meg minket most”, hogy így kezeljék a gazdagok és szegények közötti növekvő szakadékot.

A magukat „hazafias milliomosoknak” nevező tüntetők felszólították a vasárnap megrendezésre kerülő éves konferencián részt vevő vezetőket, hogy haladéktalanul vezessenek be új adókat a gazdagokra, hogy kezeljék

a megélhetési költségekkel kapcsolatos botrányt, amely a világ számos országában zajlik.

Phil White egykori üzleti tanácsadó, a „hazafias milliomosok” tagja elmondta:

Miközben a világ többi része összeomlik a gazdasági válság súlya alatt, a milliárdosok és a világ vezetői itt találkoznak, hogy megvitassák a történelem fordulópontjait. Felháborító, hogy politikai vezetőink azokra hallgatnak, akiknek a legtöbbjük van, akik a legkevesebbet tudnak a válság gazdasági hatásairól, és akik közül sokan hírhedten kevés adót fizetnek. Ennek a konferenciának az egyetlen hiteles eredménye az lenne, ha a leggazdagabbakat adóztatnánk meg, méghozzá azonnal. Adóztassuk meg a Davosban 2022-ben részt vevő küldötteket!

A tiltakozásra akkor kerül sor, amikor kiderült, hogy rekordszámú, 177 milliárdos él az Egyesült Királyságban, akiknek összvagyona 653 milliárd font (300 ezer milliárd forint).

Ugyanakkor az előrejelzések szerint jövőre több mint 250 000 brit háztartás kerülhet a szegénységi küszöb alá a megugró élelmiszer- és energiaszámlák miatt. A Nemzeti Gazdasági és Társadalomkutató Intézet (NIESR) szerint ezzel a mélyszegénységben élők száma mintegy 1,2 millióra nő, ha a kormány nem lép fel az energiaárak emelkedése által sújtott legszegényebb családok megsegítésére.

Rovatok