Index Vakbarát Hírportál

A magyar határ közelében építenek gáztárolót a horvátok

2022. május 25., szerda 16:14

Az egyre kiszámíthatatlanabbá váló energiapiac miatt Horvátország nemrég úgy döntött, hogy bővíti földgáztároló kapacitásait.

A beruházás stratégiai szempontból is fontos, hiszen délnyugati szomszédunknak jelenleg csupán egyetlen föld alatti tározója van a Sziszek (Sisak) környékén található Okoliban. Az említett tároló ráadásul nem túl nagy – mindössze 550 millió köbméter földgáz befogadására alkalmas.

Az új gáztározó a magyar határ közelében fekvő Verőce határában épül meg. a tervek szerint 117 millió köbméter gázt tud majd befogadni.

Azért esett a választás erre a helyszínre, mert a közelben néhány évvel ezelőtt egy horvát mércével mérve jelentős földgázlelőhelyet tártak fel – számolt be róla a Világgazdaság.

A tároló elsődleges feladata ezért az itt kitermelt gáz raktározása lesz, de összekötik az országos és a nemzetközi gázvezetékekkel is, ezért szükség esetén akár a Krk szigetén lefejtett cseppfolyós gáz (LNG) is tárolható lesz ott.

Az Európai Unió is részt vesz a projektben

Az említett gázmezőn a próbakitermelés várhatóan jövőre kezdődik, a szakemberek pedig napi 240 ezer köbméter légnemű fűtőanyagot remélnek a nyolcszáz méter mély kúttól. A tároló építését vezető mérnök, Farkas-Visontai László szerint a föld alatti építmény 2027-re készül el teljesen, és a tervek szerint napi 1,47 millió köbméter gázt tud befogadni. A Világgazdaság szerint a projektet, amelynek értéke ötszázmillió kuna (25,8 milliárd forint), a gáztároló rendszert üzemeltető állami cég, a Podzemno skladište plina fedezi. 

A beruházás azért is fontos, mert minden jel arra utal, hogy Horvátország az EU segítségével évi hatmilliárd köbméterre növelheti a Krk szigetén üzemelő LNG-terminál kapacitását, ami a jelenleg 2,6 milliárdos teljesítménynek több mint a megduplázását jelentené. Világgazdaság beszámolója szerint

Horvátország egyébként abban a szerencsés helyzetben van, hogy területén jelentős földgázlelőhelyek vannak.

A legfrissebb számítások szerint az országban a föld, valamint a tenger mélyén összesen 1,3 trillió köbláb földgáz található, évente viszont csak 1,2 milliárdot aknáznak ki. A kormány terve, hogy a közeljövőben tovább bővíti lelőhelyeinek kapacitását, valamint újabb kutak fúrását is kilátásba helyezték.

Rovatok