Index Vakbarát Hírportál

Döntött a bíróság a svájci vasút történetének legnagyobb értékű közbeszerzéséről

2022. június 2., csütörtök 17:46

510 Flirt motorvonatot szállíthat a Stadler a Svájci Szövetségi Vasút járműállományának cseréjéhez. Már az első ütem legyártása is kétmilliárd svájci frankos bevételt jelent a tőzsdei cégnek.

Egy múlt heti bírósági döntés nyomán elhárult az akadály az elől, hogy a Svájci Szövetségi Vasút (SBB), a Thurbo, a RegionAlps és a Stadler aláírja azt a keretmegállapodást, amely értelmében a járműgyártó cég 510, egyszintes Flirt motorvonatot szállíthat az alpesi ország vasúti modernizációjához.

A Stadlert még 2021 októberében hirdették ki nyertesként a svájci vasút történetének legnagyobb értékű járműbeszerzési és -gyártási közbeszerzésén, mivel azonban az egyik ajánlattevő megtámadta a döntést, az ügy bíróságra került. A svájci szövetségi közigazgatási bíróság azonban elutasította a másik pályázó kifogását.

Így a szerződés aláírását követően a Stadler megkezdheti az első ütemben megrendelt 286 motorvonat legyártását – adta hírül a társaság. 

Ez mintegy kétmilliárd svájci frankos megrendelési volument jelent.

Az új vonatok fokozatosan váltják fel a régi gördülő állományt. A Stadler 155 négykocsis Flirt vonatot gyárt az SBB számára, 24 négykocsis Flirt vonatot a RegionAlps számára, valamint 19 négykocsis és 88 háromkocsis Flirt vonatot a Thurbo számára. Az első vonatok várhatóan 2025 decemberétől állnak forgalomba. Az első lehívás utolsó járművének leszállítását 2034-re tervezték. A keretmegállapodás további 224, Flirt járműre vonatkozó opciót tartalmaz.

A háromkocsis Flirt járművek 57,8 méter hosszúak, és összesen 256 utas befogadására alkalmasak, ebből 134 ülőhely. A négykocsis szerelvények hossza 73,5 méter, ezeken 370 utas fér el, és 146 ülőhellyel rendelkeznek. A járművekre lépcsőmentes a felszállás és lépcsőmentes a teljes utastér is az első ajtótól az utolsóig.

Az új Flirt vonatok Svájcban, Németországban és Ausztriában való közlekedésre kapnak engedélyt.

A legújabb Flirt vonatok számos fejlesztést kínálnak az utasok számára. A ma használatos járművekhez képest több tárolóhelyet biztosítanak a kerékpárok, babakocsik és nagy méretű csomagok számára. A multifunkcionális zónákban még több hely van a téli sporteszközök, például sílécek számára.

A vonatok jó térerőt biztosítanak mind mobilhíváshoz, mind adatforgalomhoz menet közben is, és minden fülkében konnektorok találhatók. Figyelembe veszik a mozgáskorlátozott utasok igényeit is: vonatonként két helyet biztosítanak a kerekesszékesek számára, és egy kerekesszékkel megközelíthető vécét is kialakítottak. Az első osztályon is rendelkezésre állnak kerekesszékes helyek. Ezenkívül az új motorvonatok a megnövekedett motorizációnak köszönhetően jelentősen hozzájárulnak a pontosság javításához is.

Ugyan alkalmanként Magyarországon is gyártanak Flirt motorvonatokat – jelenleg is mintegy 143 Flirt vonat közlekedik a MÁV és a GYSEV kötelékében –, ez a megrendelés érinti a szolnoki gyártóbázist. Ott jelenleg a MÁV számára készítenek még hat darab KISS emeletes motorvonatot a korábban elnyert negyvendarabos beszerzés teljesítéséhez, valamint a hódmezővásárhelyi tram-train-rendszerrel kapcsolatos munka zajlik még.

A Stadler a tisztán elektromos, dízel vagy vegyes hajtású modellek mellett alternatív, például akkumulátor- és hidrogénhajtással is gyárt Flirt járműveket.

A Stadler többek között 55 akkumulátoros Flirt vonatot szállít a Nahverkehrsverbund Schleswig-Holstein (NAH.SH) vállalatnak, és 58 akkumulátoros Flirt vonatot a németországi DB Regio vállalatnak, valamint az amerikai San Bernardino County Transportation Authority (SBCTA) számára kifejlesztette az első hidrogénüzemű Flirt vonatot.

Rovatok