Index Vakbarát Hírportál

Magyar Nemzeti Bank: Parragh László hamis, abszurd állításokat tett

2022. június 2., csütörtök 21:06

A Magyar Nemzeti Bank kritikát fogalmazott meg Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével szemben, aki szerintük több alkalommal is hamis, abszurd állításokat fogalmazott meg velük kapcsolatban.

Közleményükben azt írták: az elmúlt hetekben Parragh László „a gazdaság és a társadalom megbecsült szereplőivel kapcsolatban is számos alaptalan kritikát fogalmazott meg”. Többek között azzal a „hamis kritikával” illette a jegybankot, hogy nem ismerték fel időben az infláció veszélyeit. 

Ezzel szemben az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank már a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját és elérni az árstabilitást. A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között – már 2021 elején – jelezte az inflációs veszély közeledését, sőt elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon

– írta a jegybank Parragh László szavaira válaszolva.

Hozzátették azt is, hogy tettekkel is reagáltak az inflációra, mivel a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg. Azóta pedig az immár több mint 500 bázispontos emelés egyik legnagyobb mértékűnek számít. 

A közlemény szerint Parragh László azzal kapcsolatban is „hamis állítást tett, hogy nincs együttműködés a magyar monetáris és fiskális gazdaságpolitika között. „A Magyar Nemzeti Bank a kormánnyal és a gazdaságpolitika szereplőivel közösen hajtotta végre a sikeres válságkezelést, melynek keretében a jegybank 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek”.

Szeretnénk felhívni Parragh László figyelmét, hogy a gazdasági témákkal kapcsolatos szakszerűtlen nyilatkozataiban tanúsítson nagyobb józanságot, és a fenti tények ismeretében tartózkodjon a hamis, szakmailag megalapozatlan kijelentésektől [...] A Magyar Nemzeti Bank kéri, hogy a szakmailag abszurd állításait a jövőben körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg.

– írta közleményében az MNB.

Legutóbb a magyar tanárok és tűzoltók háborodtak fel Parragh László egyik nyilatkozata miatt. Az iparkamara elnöke erre úgy reagált: nem kér bocsánatot az elmondottak miatt.

Rovatok