A közétkeztetésben részt vevő cégek harminc százalék körüli áremelést szeretnének, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke szerint azonban az önkormányzatok többsége ezt csak nehezen, vagy épp egyáltalán nem képes kigazdálkodni.
Harmincszázalékos áremelést szeretnének optimálisan ősztől a közétkeztetésben részt vevő cégek – írja a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének közlése alapján.
Információk szerint már megkezdődtek az egyeztetések a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok és a közétkeztető cégek között az őszi árakról.
Sáfár Ferenc, a szövetség közétkeztetési szekciójának vezetője a lapnak nyilatkozva kijelentette: a közétkeztetési piacon már február végére elolvadt az idei, jellemzően 6-12 százalékos áremelések hatása, ahol egy szakmai felmérés szerint már a tavalyi év végén 17 százalékos költségnövekedést tapasztaltak a szereplők.
Emiatt erre az évre már eleve a szükségesnél kisebb árkorrekcióval fordultak a vállalkozások, amelyek gyorsan szembesültek az Ukrajnában kirobbant háború hatásával is – fogalmazott Sáfár Ferenc.
Szerinte már tavasszal 30 százalék körüli áremelés lett volna szükséges és indokolt az élelmiszer- és energiapiacon történt változások hatására, de azt is hozzátette, hogy az infláció májusban a 10 százalékos lélektani határt is átlépte.
Sáfár Ferenc álláspontja szerint a látható, illetve az érzékelhető drágulás együttes hatása jelentősen meghaladja a közétkeztetők által érvényesíteni kívánt áremelés mértékét. Mindez minimum 30 százalék lenne ősztől optimális esetben, ám ennyit az önkormányzatok többsége nehezen vagy épp egyáltalán nem képes kigazdálkodni.
A szövetség vezetője úgy véli, átlagosan egy 20 százalék körüli áremelés lehetősége körvonalazódik, az eddigiekhez hasonlóan nagy eltérésekkel, régióktól, önkormányzatoktól függően 15-30 százalék közötti szórással.
Egy iskolai ebéd teljes áron 800-900 forint lehet ősztől az eddigi 400-500 helyett.