Már több mint száz napja tart az ukrajnai háború, amelynek következtében soha nem látott nyugati szankciócsomagok záporoztak szinte azonnal Moszkva ellen. Köztük orosz magánszemélyek is célkeresztbe kerültek, akik ellentmondásos körülmények között szerezték a vagyonukat. Hogy ez morálisan helyes vagy helytelen, az egyénenként változik, viszont hogy jogilag helyes vagy helytelen, arra nemzetközi szabályozás van.
Szinte a háború kirobbanásának pillanatában megindultak az orosz magánszemélyekre kivetett szankciók. Gyakorlatilag végeláthatatlan a nyugati országok által kivetett büntetőlajstromok. Talán a legismertebb eset mind közül Roman Abramovicsé, aki végül úgy döntött, hogy több mint százéves klubját, a Chelsea-t is eladja, és az ebből befolyó bevételeket a háború áldozatainak támogatására fordítja.
Ezeken a büntetőintézkedéseken túl a nyugati hatalmak befagyasztották az oroszok nyugati bankokban tartott devizatartalékait, illetve részleges embargót is bevezettek az orosz nyersolajra és olajtermékekre. Biztos, hogy a szankciók fennakadásokat okoznak az orosz gazdaságban, ahogy az is, hogy a megcélzott orosz oligarchiák vagyonának lefoglalása érdemben nem befolyásolja az orosz gazdaság működését. Ezektől a szankciókat nem is ezt várják. A magánvagyonokra kivetett büntetőintézkedésektől elsősorban azt remélik a nyugati nagyhatalmak, hogy belső feszültséget keltenek, amelynek végső következménye az lenne, hogy a Kreml falai maguk alá és így Vlagyimir Putyin elnökre roskadnak.
Az orosz állam mintegy háromszázmilliárd dollárnyi (113 100 milliárd forintnyi) eszközt tart Nyugaton, a magánszektor további ezer milliárd dollárt (377 000 milliárd forintot). Májusban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy az EU vizsgálja a vagyonelkobzás lehetőségét, emellett a G7-ek is tárgyaltak ezek alkalmazásáról.
Bár előszeretettel mossák egybe az orosz állami vagyon és az oligarchák vagyonának befagyasztását, e cikkben az utóbbival fogunk foglalkozni, és nem érintjük Moszkva külföldön tartott vagyonát, ahogy az sem cél, hogy az egyébként jogosan felmerülő morális kérdéseket megvizsgáljuk.
Azt kell látni, hogy Oroszország a támadó fél, és vannak alapvető kógens, kényszerítő szabályok, amelyek 1945 után kerültek be a nemzetközi jogrendszerbe. Ezek a legfontosabbak a nemzetközi jogban, amelyektől nem lehet eltérni.
Erőszak alkalmazása egy állam részéről csak két esetben lehetséges: az egyik az önvédelemhez való jog gyakorlása, a másik ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazást ad a támadásra.
Viszont az élet nem ilyen egyszerű, és kialakulhat egy két és feledik kivétel is – hiszen a nemzetközi jog szabályai is folyamatosan változnak. Az utóbbi akkor állhat fenn, ha egy ország küszöbönálló fenyegető fegyveres támadás elhárítása érdekében indít védekező jelleggel támadást. Erre az utóbbira hivatkozik Vlagyimir Putyin számtalanszor. Feltehetően azért, mert ha az említett kritériumok közül valamelyiknek nem felel meg Oroszország, akkor a szankciók, amellyekkel most Oroszországot büntetik – még ha sértik is a tulajdonjoghoz való jogot, amely emberi jog – jogszerűek lehetnek.
Mivel Moszkva kezdeményezett katonailag, „ezeket a szankciókat azért hozták, hogy Oroszország a jogsértő állapotot megszüntesse. Így ezek csak addig állhatnak fenn, amíg Moszkva jogsértő állapotot tart fenn. A zárolás átmeneti intézkedés, viszont abban az esetben, ha Oroszország megszüntetné a jogsértést, ezeket fel kell oldani” – nyilatkozta lapunknak Tóth Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Nemzetközi Jogi Tanszékének tanszékvezetője.
Tehát a végleges elkobzás már valószínűleg jogsértés lenne,
de a szakértő szerint a mostani nyugati úgynevezett ellenintézkedések még igazolhatók jogilag. Jelenleg ezek egy nemzetközi jogsértésre adott válasznak tekinthetők, amelyek normál esetben jogsértők volnának, de mivel egy súlyosabb jogsértésre adott válasznak minősülnek, igazolhatók. Ezenkívül az emberi jogok egy kisebbik része korlátozhatatlan ugyan, de többségük speciális feltételek fennállása esetén korlátozható. Előbbi kategóriába főleg tilalmak tartoznak, mint amilyen például a kínzás vagy a rabszolgaság tilalma.
AZ OROSZ OLIGARCHÁK VAGYONÁNAK BEFAGYASZTÁSAKOR AZ OROSZ ÁLLAMPOLGÁROK TULAJDONHOZ VALÓ JOGA SÉRÜL UGYAN, DE EZ KORLÁTOZHATÓ EMBERI JOG
– addig, amíg a jogsértés fennáll. Az emberi jogok korlátozásánál meg kell nézni azt is, hogy szükséges és arányos-e a korlátozás, jelen esetben az ellenintézkedés. Tehát ebben az esetben egyetlen egy kérdés van: ezek a szankciók szükségesek és arányosak voltak-e? Az NKE tanszékvezetője szerint amennyiben nem, úgy a szankcionált „oroszoknak elvileg lehet keresnivalójuk bíróság előtt is, sőt akár az orosz állam is kereshet magának megfelelő bírói fórumot, mivel a szankciók jogszerűsége kérdésében végső soron bíróságnak van joga dönteni”.
Ha a bíróságok esetleg helyt adnának a kereseteknek, meg kellene szüntetni a jogellenes állapotot akkor is, ha Oroszország jogellenes cselekedete továbbra is fennáll. Persze nemcsak magánszemélyek, hanem Oroszország is próbálkozhat jogai bírósági úton történő érvényesítésével. Azonban további nehézség Moszkva szempontjából, hogy alig van olyan nemzetközi bírói fórum, amelynek joghatóságát Oroszország elismeri.
„Addig, amíg az orosz jogsértés fennáll, hosszú jogi patthelyzet is kialakulhat. Inkább azt gondolom, hogy valamilyen megállapodásra kell majd rákényszeríteni a feleket. Azt is el tudom képzelni, hogy a nyugati államok idővel önként feloldják ezeket az intézkedéseket. Egy dologban reménykedhet még Oroszország: ha sokáig tart egy jogsértő állapot, előfordul, hogy a nemzetközi közösség idővel elkezdi elismerni kvázi jogszerűnek. Ehhez persze politikai akarat kell” – nyilatkozta lapunknak Tóth Norbert. Tehát ha sokáig tartják ezeket a területeket az oroszok az ellenőrzésük alatt, utólag lehet, hogy hallgatólagosan egyre többen elkezdik elismerni ezeket de facto orosz területnek.
Viszont fennállhat egy komoly probléma a nyugati országok szemszögéből. A nemzetközi rendszer összetett, ahol egyes országoknak vannak olyan kapcsolatai, amelyek instabilak. Például ezek az intézkedések jelentősen befolyásolhatják az amerikai–kínai kapcsolatot, esetleg tovább eszkalálódhatnak ezek az amúgy is verítékkel teljes kapcsolatok, hiszen a szankcióknak komoly üzenetük van. A nemzetközi elemzők szerint elképzelhető, hogy a kínai üzletemberek úgy értelmezik a szankciókat, hogy kiviszik vagyonuk egy részét Amerikából.